Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - Fenyvesi Félix Lajos: Vas István-napló
FENYVESI FÉLIX LAJOS Vas István-napló (SZÁZ ÉVE SZÜLETETT A KÖLTŐ) Vajon megvan-e a szentendrei kert, ahol oly gyönyörű volt a szeptember? Arányló lombok alatt, a mély csöndben kikészítve a székek, az asztalon erős tea és kávé, a tálcán szendvicsek. A várakozás áhítatában Piroska sürgölődik. Meg-megáll és mond valamit a rigóknak, bizonyára azt: „Csendesebben, nemsokára öt óra, jönnek a vendégek, a morzsa mind a tietek lesz.” Most is látom hunyt szemmel: ott ül ezüst hajjal Pilinszky, és cigarettázik, cár- harang-nagy pulóverben Kormos István, kopott Fradi-melegítőben Karinthy Cini érkezik (és a világ legrosszabb dinnyéjét hozza), azután nyílik a vasajtó, és jön Nagy László, Juhász Ferenc és Domokos Matyi, majd Várady Szabolcs, pár perc múlva Kabdebó Lóránt, Sumonyi Zoltán, Orbán Ottó (vidáman és egészségesen). És ott van egy tüneményes olasz művészettörténész házaspár is, akik kiállítást akartak szervezni. És a többiek? Telefonáltak a lányok, hogy késni fognak. így jó, mert minden helyet elfoglaltunk már. A magyar irodalom fele megfordult Vas Istvánnál. Megcsodálja ómódi modernségét, bölcsességét, kitárulkozó őszinteségét. * Nagy költő volt, tiszta jellem. Talán az utolsó, akinél ez a kettő elválaszthatatlanul egybeesett. Alkalmi, önéletrajzi költő (ahogy Goethe az). Ön- és korelemző, ahogyan hatalmas esszéregényében, a Nehéz szerelemben vallatja vészterhes huszadik századát. „Kapcsolatok, szövetségek, ellentmondó hűségek, irodalom, történelem, politika mindig hevesen személyes, egyszerre elfogult és megingathatatlanul független elemzője - írta Lator László. - De az a lírájában is: ha folyamatosan végigolvassuk, egy klasszikus Bildungsromanba, egy szüntelenül szélesedő és mélyülő, külső-belső eseményeket sodró regényfolyamba lépünk. És akárcsak a líra regénye, drámai természetű ez is.” Milyen is lehetne, hiszen az elmúlt ötven-hatvan év iszonyata adta anyagát. A félelmet, a megaláztatást, a háborút, a vérszínű világot, a keselyű időt, a menekülő múzsát. .. a gyászt: „Ifjú nő a sírban, ifjú rügy az ágon, / Tavaszi szél fújja, virágom, virágom. / Tavaszi szél... messze földek illatával / Csábított hajdan, most fiatal halállal... / Kereszten, olajban, vérben a szent sereg: / Bűnhődik a földön, aki nagyon szeret. / Tavaszi szél fújja, hozza a szép hitet: / Szétomló testünket szebben megépíted. / Engem is merítsél, bár el is veszítsél, / A vérszagba, melyet hordoz ez a víg szél, / Virágzó sebedet ültesd el testemben, / S áldani foglak majd csúf, hörgő estemben. / Szomjazó, bomlasztó gyönyörűség, jövel!” (Húsvéti ének a testről.) ★ 71
