Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 10. szám - Varga Virág: A nőiség, nyelv és a kulturális identitás összefüggései

val.s A Tormay-regényben a Karsztok között bolyongó lány archaikus, időtlen nő- isége az anyatermészettel való azonosulása révén kiíródik, kizáródik még a falu amo- rális, lassan múló, ám az időben mégis jobban reálisnak tűnő interperszonális világából. A lány időképzete ciklikus, a természeti évszakok visszatérése számára a dolgok fölötti állandóság érzését erősíti meg, nincs fogalma tulajdon életkoráról, nem képes artikulálni azt az időt sem, amely elüldözött (olasz származású) édesanyja elmenetele és visszatérte között eltelik, csupán sejti, hogy „valamennyi idő” elmúlik közben. Történelmileg érinteden, érzékelésében behatárolt lény benyomását kelti Jella, nemcsak az idő meghatározásával kapcsolatban, hanem a vele szorosan ösz- szefonódó terek érzékelésében is: néhány emlékképe él arról a világról, a tengerről, amelynek partján született (ahova édesanyja a falu haragja elől, egy jobb élet előkészítése reményében megy), tudomása van arról, hogy létezik egy távoli világ valahol, a puszta (az Alföld), amire csak gyűlölettel tud gondolni, de rendesen csak a kövek hozzá beszédes világában van otthon.

A regény narrátora voltaképpen soha nem mond többet, mint amennyit maga Jella tudhat,6 a kislány édesanyjának tragédiája (és prostituált múltja) utalás formájában, a rejtezés-leleplezés dinamikájában tárulkozik fel: a férfivágyak érzelmi és szexuális szükségleteit egykor megtestesítő Giacintát fiatal korában nem fenyegette semmi, most azonban, hogy megöregedett, a tömegek gyöngét megérző haragja lesújt rá, és a falu lakosai szeretnék ezzel egyidejűleg azt a látszatot kelteni egymás között is, hogy egyedüli vétkes csupán a csábító nőiség, a szajha lehet, és hogy a férfiak (a nő régi szerelmei) voltaképpen csak „szerető fiúk”, „rendes családapák”.7 A regény tehát erőteljes bírálata a falu társadalma mikrostruktúrájának, de általában kételkedésének ad hangot minden adottnak vélt, morálisan feltételezett konstrukcióval szemben, ahogy Tormay Cécile „görög meséinek” hetérái is kiemelkedő etikai érzékkel bírnak a társadalom által közösségileg elismert szereplőkkel szemben.8 Mihelyt tehát elveszti szexuális vonzerejét a Giacinta, ki van szolgáltatva nők, férfiak addig cezúra alatt álló bosszújának, rámutatva arra, hogy a (női) szexualitást elfojtották, persze ez nem jelenti azt, hogy a diszkriminációban maguk a nők is tevékenyen ne vennének részt (nők fedik el a csendőrök előtt az asszonyverő férfi vétkét eltagadva, ugyanők irányítják a bűnbakképzés láncolatába belépő Giaciantát kiprédikáló plébánost). A mise után mintegy felhatalmazást kapott tömeg megveri, kővel megdobálja az asszonyt. (Ennek hátterében nem nehéz felismerni az ironikus bibliai parafrázist.) Később még jobban hangsúlyozódik a peremiét ábrázolása, a kis pásztorlány ráébred, hogy másként is kitaszított a falu társadalmából, hiszen anyja „megesett” asszony, ő pedig törvénytelen gyermek. Hiába ad pénzt az őt verő szénégető férfinak Giacinta, hogy lányát a szégyentől megóvja, mert Jellát az „apjának” hitt férfi, Jovan, szeretője (egy másik nő) végül fölvilágosítja a dologról. Ta- lán az elbeszélő nézőpontjából fakad - amihez látszólag nem járulnak morális tartalmak -, hogy olyan megdöbbentő lehet az olvasó számára, amikor Jella ösztönös kíváncsisággal firtatja a kérdést apja szeretőjét meglátva, vajon őt is bántalmazza-e a szénégető? Ám a szinte prehisztorikus vagy archaikus létet megélő Jeliához a közösség tagjaként nem kapcsolódik nosztalgia, a regényben nem igazolódik a kövek között élő népek iránti mitikus szemlélet sem, sőt Tormay Cécile ebben a regényében a múlt század (női) írói közül talán elsők között vállalkozik a tömeges szexuális erőszak előkészületeinek ábrázolására: falubeli fiúk (köztük Jella egykori sze67