Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Néhány jellemző adat, Kedves Katám! 1950-55 között a kenyér ára 50, a sertéshús ára 66, a zsír ára 62,5%-kal emelkedett. A tej és a tojás ára 140 illetve 150% emelkedést mutatott. „(...) egy ádagos család feje két és fél évente vásárolhatott volna magának egy 870 Ft-os öltönyt, tíz és fél évente egy 1000 forintos télikabátot, évente egy 260 forintos cipőt. Feleségét háromévente lephette volna meg egy 400 forintos szövetruhával, évente egy 150 forintos kartonruhával és egy 200 forintos cipővel, tízévente egy 1000 forintos télikabáttal, valamint évente két pár 45 forintos harisnyával. A gyermekükre juthatott volna két 150 forintos ruha, és két 90 forintos cipő, valamint három és fél évente egy 400 forintos kabát. Ezek azonban csak a statisztika érzelemmentes adatai, amelyektől a valóság fényévnyi távolságban volt.” A négy szerző, akik a felelősséget vállalják a fenti sorokért - 1988-ban rótták le ezeket a sorokat, - akkor még azon az állásponton voltak, hogy 1953-ban Kelet-Ber- linben ellenforradalmi felkelés tört ki. Vagyis nem lehet őket szélsőjobboldali szakembereknek még viccből sem nevezni. Létünk lényegéről, annyit mondok néked kis Katám, hogy az 1952. április 10- én született Kislaci fenekét épp úgy apám kapcája övezte, mint az én nyakamat vörös nyakkendőként. Csak a pelenkát nem kellett festeni, azt elvégezte a nagybátyáddá öregedett Laci, a vörös nyakkendő meg a tojásfestőtől kapta meg a munkásmozgalom dicső vérvörös színét. Beilleszkedtünk, - írtam az imént. Valóban beilleszkedtünk? Az általános iskola első két évében a váltakozó osztályokban, a váltakozó városokban, a váltakozó iskolákban mindig a legjobb tanulók közé tartoztam. Sokkal olvasottabb voltam, mint a korosztályom legjobbjai. Csongrádon, szinte megérkezésünk pillanatában beiratkoztam a kölcsönkönyvtárba, s az akkori olvasmányaim egyike Ily- lyés Gyula Petőfi-könyve volt. Azért emlékszem erre a kölcsönzésre metsző élességgel, mert a könyvtáros barátságos hátbavágások közepette hívta fel a figyelmem, éretlen mivoltomra. A pillanatnyi ötlet, mely életem egyik fontos jellemzője, akkor is kisegített. Közöltem, hogy a könyvet anyámnak viszem, aki azért nem jöhetett el, mert gyereket vár. A könyvtárosnak természetesen igaza volt, valóban nem értettem meg Illyés minden mondatát, a Petőfiről kialakult képemet mégis ez a könyv határozta meg. S akár megértettem Illyést, akár nem, mégiscsak ennek a könyvnek köszönhetem, hogy még tízéves sem voltam, de már tudtam, hogy mi az a haza, mi az a hazaszeretet, hol van Segesvár, s miért kell nekem március tizenötödikén különleges odafigyeléssel tisztára suvickolni a cipőmet. S ha lúd, legyen kövér! Egyre gyakrabban lapoztam bele a Tolnai-féle Világ- történelem köteteibe is, amelyek otthon nálunk „szabadpolcon” voltak. Feltehetően ebben az időben szerettem bele a lengyelekbe is, mert az egyik rendszeresen visszatérő éjszakai beszélgetőpartnerem a másik „legenda”, Kosciuszko Tádé volt. Igen, nagyon tiszteltem Petőfit, s megtanultam könyv nélkül szavalni - mély re- zegtető gyermekhangon - a Talpra magyart, de mégsem Kossuth, s mégsem Petőfi lett az ideálom, hanem már akkor is - kilenc évesen - Görgey Artúr. Ennek fényében még érdekesebbek tanító nénim, A. Jenőné - keresztnevét soha nem tudtam meg, talán nem is volt neki - munkámat érdemesítő osztályzatai. 47
