Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 9. szám - A betű antropomorf: Ladányi István beszélgetése Géczi Jánossal

Nyilván emiatt aztán a kudarc és a kudarc nélküliség tapasztalata is megjelenik, s az is műszervező elemmé válik, amint akár a megtapasztalhatatlan és az éppen már megtapasztalhatóság (aktuális) határvonala is.

Érdekel, hogy milyen emberként azon a limesen élni (annak a limesnek a megközelítését próbálni), ahol vannak a növények, állatok, élettelen dolgok, avagy akár a fáradhatatlanul mozgó kisebb-nagyobb égitestek, egyebek, amelyeknek név jut. És természetesen abban is érdekem van, hogy arról beszéljek, csoportszövetségben vagyok minden testtel és valamennyi lélekkel, és képes vagyok feloldódni valamennyi, az individuumomnál nagyobb struktúrában, legyen az akár társadalmi vagy éppenséggel természeti. Etológiái kifejezést használva: egy csoportorganizmus elemeként nemcsak arra kell ügyelnem, hogy az (európaiaknak olyan nagyon fontos) ént képviseljem, hanem arra is, hogy az énem által megtapasztalható, de az önkimondás lehetőségével nem rendelkezőekkel - legalább - egyszerre rezonáljak.

Alkotói magatartásodban, írói és képzőművészeti tevékenységedben is látok egy nehezen magyarázható szembenállást: egyszerre jellemző rád az intenzív és számos formát öltő alkotói jelenlét és az eltűnés, az elvonulás, az elzárkózás igénye, esetleg gesztusa. írói és képzőművészeti munkáid is egyszerre közvetítik az intenzív jelhagyás és a „visszavont tekintet” igényét, az új területek meghódítását és a régiek újrahasznosítását. Jól látom-e ezt egyáltalán, és ha elfogadhatónak látsz egy ilyen ?neglátást, akkor hogyan működteted ezeket a különböző alkotói éneket egymás mellett?

Meglepő, hogy eltérő alkotói énekről beszélsz, s nem feltételezed, még ha bizonyítékot nem is találsz rá, hogy ami számodra sok, az lehet egy, avagy lehetnek olyan nézőpontok, ahol a közös gyökerűségre rálátni. Én az alkotót nem egy fix szemrésű, meghatározott fejmozdulatú, beszédtónusú figurának látom, akinek a feladata sikeres manírok, gesztusok, beszédmódok megismételése. A jelenlét és a visszahúzódás együttesét is sokféleképpen lehet megfigyelni: amikor Odüsszeusz van jelen, csak mögötte dereng elő, mert tudja, ennél nagyobb jelenléte már Odüsszeusz alakját rombolná szét, Homérosz. Másrészt, evidencia, hogy rám nem a történetek létrehozása a jellemző (a történetet meghagyom az olvasónak és a nézőnek), hanem az elemek felhalmozása, annak a szüntelen felajánlása, hogy az elemeimből ki-ki építse meg az elemekből a sok dolog közül az éppen neki fontos egyikét. Az alkotáslélektani szempont helyére az esztétikai aspektust állítanám, amely, éppen a csere jóvoltából egyben etikainak is tekintendő.

Beszélnél kicsit bővebben aró1 az etikai aspektusról?

Arról az emberről kellene most, megszólításodnak eleget téve, beszélnem, aki tehát nemcsak hiszi, hanem tapasztalja az evolúciót - a biológiait és a kulturálisát. Ez a hagyományok által megkonstruálódó ember, hiszen az evolúciónak egyetlen értelmes elgondolhatósága van, darwinista, tehát számára Isten sincs. Nincs is rá - túl a metaforán - szüksége, csoportközössége ugyanis a leguniverzálisabb szabályok mentén létezik, s e törvényszerűségekkel egyszerűen zajlik a sors. Ez az ember holisztikus világképű tehát, emiatt aztán - kulturális értelemben - konzervatív. És zöld.

111