Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 9. szám - Az összegezés ideje: Alexa Károly és Bokányi Péter beszélgetése Géczi Jánossal
ben való megjelenéséről (az előadás szerkesztett változata olvasható a Honvágy. A paradicsomba című esszékötetben). Ezekben a szövegekben egy olyan tudós attitűdje érvényesül, aki tudja, hogy a tudásával semmire nem megy a hallgatói, olvasói nélkül. S aki tisztában van azzal is, hogy a „nagy dolgok” nem isten tudja, hol keresendők, hanem itt vannak a környezetünkben, a hétköznapjainkban: s van a rózsának, a halnak, de akár a fülesbagolynak és a lombos erdőnek is története, sőt, kultúrtörténete. S mindez szorosan illeszkedik Géczi János tanári, pedagógiai munkájához, amit hétköznapjaiban végez. A. K. Igen, például az Iskolakultúra című lapot is szerkeszti, már időtlen idők óta. Emellett volt több „folyama” a veszprémi könyvkiadásban Vár ucca tizenhét címmel. Egyfelől kiadott számos verseskönyvet, képvers kötetet, ezen kívül a Veszprémhez köthető kultúrtörténetnek számos darabja jött létre általa méretes monográfiák formában. Amit mi a veszprémi kultúráról újabban megtudtunk, pl. a három Cholnoky- fivér életéről, Eötvös Károlyról, Csikász Imréről (a nagyon korán meghalt szobrászművészről, akinek egyetlen szobra van, de az úgy zseniális, ahogy van: a Margit-szigeten a tóban lévő nagyon szép kis lányalak) Ányos Pálról, aki a világ végére száműzött szerzetes költőként valóban nagyot alkotott), Verancsics Faustusról, aki a reneszánsz univerzális lángelméjeként működött Veszprém és Dalmácia között, Gizella királynéról ő adta ki az első jelentős történelmi összefoglalást, és sorolhatnám. Hadd jegyezzem meg, hogy idő előtt szakadt végbe ez a vállalkozás, a közismert vidéki magyar viszonyoknak, a pénzhiánynak, a belső ármánykodásnak köszönhetően. Azért hozom ezt szóba, mert ebben az előttünk lévő hosszú versben az egyik „veszprémi” látomásban, egy nagy zuhatagos fölsorolásban olyan nevek is elhangoznak, mint Lev Trockij és Oscar Wilde, akik szintén témái lehettek volna egy ilyen kötetnek, hiszen mind a ketten megfordultak Veszprémben. Nyomot nem hagytak a város életében valószínűleg, de ki tudja, nem hagyott-e őbennük Veszprém valami nyomot. Akárhogy is: egy térnek vagy egy tájnak a légkörét meghatározza az is, hogy kik bukkantak ott fel, de az is elég, ha valakikre rá lehet fogni, hogy ott voltak. A Kárpátokban nem járt nagyon Petőfi, de a Kárpátok ma már Petőfi nélkül elképzelhetetlen. Arany soha nem látta a tengert, de az Ősszel című versben magyar térré vált Homérosz nagy vize... B. P. Visszakanyarodva témánkhoz: ez a „fonalvers” többek közt a világépítésről szól. Arról, ahogy az idő folyamán kiépül/felépül a saját világunk, képünk a valóságról, amely körülvesz bennünket. Amelynek része egy város, az egykor ott jártak, mi, akik éppen benne vagyunk; s létrejön valami személyes, saját világ, ami személyessége mellett ismerősként is hat annak, aki olvassa, aki belelép. S aztán ez a világátlépés meg is emelkedik például a Géczi-versben: ahogy a konkrét, tárgyakkal, nevekkel, helyszínekkel megrajzolt világon túl a hozzá fűző érzések, hangulatok is ismerőssé lesznek: ahogy a személyes lassan közössé válik. S jóllehet, itt van valahol a magyarázata a versben bujkáló énnek: nem bújik ő, csak tisztában van azzal, hogy az olvasó számára ok és eredő, csak annyiban fontos, amennyiben elindít bizonyos folyamatokat az olvasóban. Nem ő a lényeg tehát - nem Géczi Jánost keressük a szövegben - hanem azt a valakit, aki saját világának felépítésével, megrajzolásával szembesít bennünket önnön énünkkel, világainkkal. 87
