Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Nagy Gáspár-díj, 2010; Sajó László
2006-ban a Korányiba kerültem. A teraszon vadul cigiztek mellettem a rákbetegek, és szelíden haltak meg mellettem a kórteremben. A teraszról sokat néztem Budakeszi fényeit, ahova-ahonnan annyit vitte-hozta Nagy Gáspárt a 2 2-es busz. Hajolt a Népsport, a papír fölé, olvasott, írt. Október közepén lejöttem, a 2 2-es busz- szal, Ö két és fél hónap múlva „türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után”. Nagy Gáspárt én is gazsiztam, gazsizom, bár nem mondhattam magam a barátjának. Hét év volt közöttünk, az ő javára, számolom a (gól)különbséget. A hetes a kedves számom, 7-essel a mezemen játszottam pár éve az emlékére rendezett Nagy Gáspár Focikupán is, Budakeszin. 22-es busz - 22 játékos, az 2 csapat. 2 meg 2. Ö május 4-én született, én március 4-én. Nem vagyok szám-, semmilyen misztikus. De én most Fűzfőről jövök, a Bakony-csoportból, a Fáy utcából. Ott nyaralok. Néki már Oröknyár. Nincsenek véletlenek. Én, a „kamuti keleti”, ahogy Berzsenyi, a „nyugatos” költő dohogott az ízlésdiktáror Kazinczyra, csak eljutottam ide, nyugatra, Sátoraljaújhelyről Szombathelyre, hála Gazsinak. Köszönet, Érte. 154 pillanatkák fa hegyen a fény vízfény visszfénye a fán halálos játék a lomb a vízben faárnyéktetem lebeg talán az isten ha fölzabáinak akkor is érdemes volt mást nem mondhatok lépj be ebben a teremben látható mi maradt utánad hatalmas a csönd kenyér illata míg éltem nem éreztem milyen szag van itt (földhözragadt) 1 -es villamos fönn repülő leszállók kacsóh pongrác út miért szorongsz a bevásárlóközpontban iszonyú a rend
