Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - P. Szabó Ernő: Fényes reggeli mikrokozmosz
3 P. SZABÓ ERNŐ Fényes reggeli mikrokozmosz BÉKÁSSY FERENC ÉLETE, KÖLTÉSZETE ÉS A KORTÁRS MAGYAR ILLUSZTRÁCIÓ Ha csak arra gondolunk, hogy a pályája elején álló, a magyar irodalom nagy ígéretét jelentő Békássy Ferencre halála után a Nyugatban a XX. századi magyar líra egyik legnagyobbja, Babits Mihály emlékezett, s hogy angolul írt verseit egy évtizeddel később Virginia Woolf adta ki, már érthető lenne a kortárs magyar képzőművészek érdeklődése a különös sorsú költő életműve iránt. Akkor is, ha csak azt említjük, hogy évtizedek óta a magyar képzőművészek alkotóháza az a zsennyei kastély, amelyben a Sennyeyk után a magyar kultúrát számos jelentős értékkel gazdagító Békássy-Be- zerédi család élt. A költő személye és munkássága iránti figyelemnek azonban mélyebb okai vannak. Hat szerep keres egy szerzőt - Luigi Pirandello egyik művének ezt a címet adta, s e címet parafrazeálva e kiállítás címének akár azt is adhatnánk: ötven magyar művész keres egy költőt, hogy mindazt elmondhassa, ami ma a magyar alkotókat foglalkoztatja. S ha kereste, meg is találja, hiszen a fiatalon elhunyt költő életéhez, munkáihoz kötődve a magyar művészet, kultúra, de mondhatjuk, a magyar történelem lényeges kérdései vethetők föl. A többi között a magyar és az egyetemes kultúra, művészet kapcsolata. A tradíció és az új értékek viszonya, a műalkotás és a közönség kapcsolatának a kérdése. Mindezek olyan problémák, amelyekkel Békássy is szembesült, számot vetett. Igaz, ő olyan években kezdte pályáját, amelyben egy nagy korszak lezárult, míg a legutóbbi két évtized a magyar művészet számára egy új korszak kezdetét jelenti a diktatúra negyven éve után, az átalakulás azonban majdnem egy évszázaddal később sok szempontból hasonló módon veti föl a művészet identitásának a kérdését, mint tette azt Békássy időszakában. Nem idegen ez az önvizsgálat a magyar művészettől, ahogyan az sem, hogy a képzőművészet és az irodalom jelentős alkotói, művei szervesen kapcsolódtak egymáshoz az utóbbi száz-százötven évben. Az irodalom inspirációt jelentett a festészet és a szobrászat számára is, de a legerőteljesebben természetesen a rajzművészetben, a sokszorosított grafikában, az illusztráció területén volt jelen. A XIX. század jelentős mestere, Zichy Mihály metszetei olyan jelentős művekhez kötődnek, mint Arany János balladái, Madách Imre Az ember tragédiája, nemrégiben azonban kisebb szenzációt okozva előkerültek Goethe-művek ihlette grafikái is. Az illusztráció, a rajzművészet éppen olyan jelentős szerepet játszott a „magyar nabi”, Rippl- Rónai József munkáságában, mint a gödöllői szecessziós művésztelep alkotóinál, vagy éppen az erdélyi népművészetet a kortárs kifejezésmód nyelvi eszközévé tévő Kós Károly metszeteinél. Több olyan időszaka volt a magyar művészetnek, amikor a rajz, a grafika, az illusztráció jelentette a művész és a közönség közötti legfontosabb kapcsolatot. Például a két világháború között, amikor a műgyűjtés egyik legfontosabb részét képezték a viszonylag sokak által megfizethető sokszorosított alkotások az 148
