Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Hubay Miklóssal

bere, amelyik megjelenik. És most már természetesnek tartjuk az illető számára, hogy a közéleti foglalatosság anyagilag nagyon jövedelmez. Ma már senkinek nem tűnik fel, hogy egy politikus mennyi pénzt keres. Ezt én Olaszországban tapasztaltam, ahol ezek után a nagy botrányok, nagy leleplezések után, most már az egész világ tudja, hogy a vezető réteg tényleg elképesztő vagyonokat halmozott fel magának. És ez lassan elfogadódott. Természetesnek tartják. Ez mind ellentétes azzal a közvéleménnyel, amelyben a tragédiák még, mint példaképet mutatják fel a tragikus hősöket.

Beszélt arról, hogy most Gyulán újra bemutatják egy darabját. Szánjunk néhány szót en'e is.

Félig írtam én, mert a darab hőse maga is egy színdarab, amit egy ismeretlen magyar írt aló. században: Balassi Menyhárt árultatásáról szóló komédia.

Ez aktuális. Az lenne az eredeti is.

Hát igen, mert Zápolya öldöklő századában élünk ma is. A német király hívei ugyan olyan jól be tudják bizonyítani Zápolya híveiről, hogy azok eladják az országot a töröknek, mint amilyen jól Zápolya hívei tudják bebizonyítani a Magyarország másik feléről, hogy azok meg a németnek adják el az országot. Ebben a társadalomban, ebben a Zápolya öldöklő századában játszódott, mint aktuális darab a Balassi Menyhárt árultatásáról szóló komédia. 1973-ban, tehát huszon-egynéhány évvel ezelőtt, hosszú-hosszú próbálkozások eredményeképpen írtam egy olyan drámát, amiben ez az ősdráma, amiről beszéltem, gyújtószerkezetként hat. Eljátsszák benne, egy szó változtatás nélkül, de egy olyan szituációban, amelyikben maga is hőssé válik, a maga tragikus sorsával. Akkor ugyanis el kellett hallgatnia. A Színház a cethal hátán című művemről beszélek. A cethal fogalmát most abban az értelemben használom, ahogy Ady használta:

„O Istenünk, borzasztó Cethal”

Ami bármikor elsüllyedhet.

Hát igen, egyrészt Magyarország a XVT. században Mohács után egy ilyen cethal hátán élt, bármikor elsüllyedhetett volna örökre. A képet Ady is a középkori legendákból veszi, amelyekben tengerészek hajótörötten kivetődnek egy szigetre, ahol berendezkednek, aztán a sziget elsüllyed velük, mert nem sziget volt, hanem egy cethal háta.

„Roppant hátadon táncolunk mi, óh ne mozogj, síkos a hátad”

És ebben a versben felveti a kérdést: Milyen sorsot szán nekünk az Isten? És azt hiszem, most, a huszadik századunk, vagy a második évezrednek a végén az emberiség, és nemcsak a magyarság, és nemcsak Kelet Európa, megint nem tudja, hogy vajon egy szigeten rendezkedik-e be, vagy pedig egy cethalat nézett boldog szigetnek.

132