Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Albert Zsuzsa: Beszélgetés Hubay Miklóssal
letik. Tíz évvel az elvesztett szabadságharc után. Egy börtönt járt Madách, akinek a húgát és annak családját is kiirtották a szabadságharc idején, ez az ember ír egy drámát. És ennek a drámának konkrétumokban szinte semmi köze a magyar eseményekhez. És akkor van egy egész más kategóriában gondolkozó Arany János, és egy egész magyar értelmiség, hamarosan egy egész magyar nép, amelyik egy szóval sem mondja azt, hogy Adám miért nem lesz Petőfivé egyszer, miért nem lesz Széchenyivé, miért kell csak Dantonná lennie, vagy Tankréddá. Éretten, felelősen, magas szinten vállalta az egész magyar közvélemény, hogy a magyar katasztrófa, és szenvedések élménye elegendő arra, hogy ezzel az érzékenységgel megértsük az emberiség sorsát. Azóta is ettől nagy a magyar költészet. A másik rendkívüli a Tragédiában az, hogy amilyen idegen Magyarországon, ugyanolyan idegen a XIX. század Európájában, amelynek a közepén született. A XIX. században minden ideológiát az az egyetemes hit járt át, hogy aranykor felé megyünk. Ez a hit volt a PROGRESSZIÓ. Gondoljunk csak Marxra. De hát Petőfire is. Mondhatnám tovább. Ez a hit még máig hat. Miközben látjuk, hogy ez a természettudományban és technikában megnyilatkozó rendkívüli haladás veszélyezteti a Földnek a létét, az emberiségnek, sőt az élővilágnak a fennmaradását. Minderről a XIX. század igyekezett nem tudomást venni. A legnagyobb eretnekség lett volna ilyet mondani, és ezt az eretnekséget rendkívüli következetességgel mondja ki Az ember tragédiája. A haladás mániájával hajtott XIX. században, éppúgy idegen test, mint ma a XX. században. Hiába jöttek Madách után a hozzá közelebb álló nagy gondolkodók. Csakhogy Magyarországon volt egy méltó nép - ezt a kifejezést különben Madách használja, a Tragédia egyetlen magyar vonatkozású sorában, „Ha nagy Hunyad nem méltó nép körében jő világra, mi lesz első hőséből a keresztnek!” - Tehát volt egy méltó nép, amelyik, a nem magyar vonatkozású tragédiát, ezt a nagy, reveláló művet, amit Madách megalkotott, első szempillantásra, lelkesen elfogadta. A huszadik században rengeteg társadalmi és történelmi dráma született, ahol a kor válságából kerestek kiutat. Hubay Miklós valamilyen más drámai módszert követett a legtöbb drámájában. Az új európai drámai formák megérintették, bár korántsem dobta szét annyira a dráma hagyományos szerkezetét, mint nyugati kortársai. Az ődrámáit szívesen megnézi a közönség. Nem szakított teljesen a hagyományos drámai formákkal. Amit most Gyulán mutatnak be, az is ?nodem, de kapcsolódik is a magyar drámai hagyo- mányhoz. Zavarba ejt, amit mond, mert teljesen megfelel annak az elfogadott és érvényes szó- használatnak, amit a színházzal kapcsolatban használunk. Ugyanakkor bennem ébred egyfajta tiltakozás ez ellen a gondolkozásmód és ilyenfajta kategorizálás ellen. A modernség kérdése: az európai dráma kérdése. Amikor a dráma elkezdődött a görögöknél, ott ugyanaz a drámaíró megírt három tragédiát, és aztán írt egy szatírjá- tékot. És ezt a négy darabját egyszerre adták elő. A három tragédiában megmutatta, hogy milyen mélyen megy bele abba a konfliktusba, amellyel megpróbálja letépni a végzetről a maszkot, hogy szemtől szembe láthassa a dermesztő medúza arcot. Utána játszottak tőle egy szatírjátékot, amely vad, sokszor szürrealisztikus bohózat lehetett. Az a töredék, amely fennmaradt, Szophoklész szatírjátékából, a Nyomke129
