Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 6.)
Miután rájöttem, hogy csupán a képzelet játszott velem és nincs emberi mozgás a kút körül, a hozzánk szegődött szerzetesre fordítottam a tekintetem. Olyan magas volt, mint én és megállapíthatatlan korú. Hátát görbén tartotta, fejét előrenyomta. Kis kajánsággal takarmányrépához hasonlítottam a fejét, amelyről vékony gyökerek lógnak szakáll gyanánt. Foltokban nőtt ábrázatán a szőr, amit valószínűleg soha nem borotvált.- Kérdezze meg tőle — szóltam a tolmácsnőnek, anélkül, hogy levettem volna szememet a papról -, hogy miért lett szerzetes? Nyakig vörösödött a nő és lehalkított hangon, nyilván csak nekem szánva mondta:- Nem tudom, lehet-e, illik-e...- Kérem, hogy kérdezze meg. Látható, nagy, belső ellenállása ellenére valószínűleg feltette az általam forszírozott kérdést, vagy annak átformált változatát, mert válaszolt is valamit a pap, amit így adott nekem tovább a tolmácsnő:- Azt, hogy Istennek mi a szándéka velünk, nem tudhatjuk, ahogyan a befogott ló sem tudhatja, hová megy, miért és mit cipel? Ámde ha a ló szelíd és engedelmesen húzza a fogatot, akkor tudja, hogy urának dolgozik és jól érzi magát. Igám üdvös, terhem könnyű. Kárörvendő és pimasz vigyorral kaptam szememet a tolmácsnőre.- Na, látja. Ugye, hogy van jó válasz, ha jó a kérdés. Miért ne lehetne ilyesmit kérdezni? Mondja meg neki, hogy remek választ adott. Kitűnőre osztályozom. Azon kívül azonban, amit mondott, arra is kíváncsi lennék, amit elhallgatott. Kérdezze meg, hogy mit hallgatott el? Persze, csak akkor kérdezze, ha maga is akarja. Nem kötelező olyasmiről érdeklődni, ami maga szerint helytelen. Világért ne vesse alá magát az én akaratomnak. Sőt! Bíráljon felül! Cenzúrázzon, ha szükségét érzi! Maga is jól tudja, amiképpen én is, hogy csak látszat szerint rendelték az én szolgálatomra. Ez ma teljesen nyilvánvalóvá lett! Voltaképpen ellenőrömként működik, miként az a másik két elvtárs. Azok nem jöttek be, mert bejött maga s ez elég a biztonság szempontjából, továbbá nekik jobb ott, a kocsmában lenni, mint a kolostorban. Különben pedig kérdezzen tőle, vagy ne kérdezzen. Maga dönti el! - rántottam fel a fél vállamat és néhány lépést arrébb is mentem, akárha dühöm lökött volna rajtam egyet. A környező épületeket, meg az eget kezdtem fixírozni. Mozdulatlanná dermedt a tolmácsnő. Laposakat pillantva oda-odanéztem. Lohadni kezdett a mérgem és növekedni félelmem, hogy na, most mi lesz, ha elönti a pulykaméreg? Az a nem várt és véletlen esemény akadályozta meg a nem-tudom-mi-nek a bekövetkeztét, hogy kéretlenül megszólalt a pap. Lehet, hogy csakugyan kedvére való volt a kérdésem és még válasza bővítésére is látott lehetőséget. Lényeg, hogy mondott valamit, amit ráadásul jelentősnek is érezhetett, mert várakozással tekintett a tolmácsnőre, mint aki sürgetni próbálja, hogy tegyék már közkinccsé mondandóját. Nagyon kapóra jöhetett a tolmácsnőnek a szerzetes aktivitása. Elébe vágott annak, hogy jogosnak érzett haragjában jóvátehetetlen hibát kövessen el azzal, ha esetleg megkövez. Pillanatig talán égett is ez a vágy benne. Mindenesetre: illett volna a hely szelleméhez. Ijedtségem ellenére félszájú bazsalygással konstatáltam, hogy 118
