Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Oláh András versei
a dolgom tehát annyi hogy szétosszam magam közöttetek 4. szégyellni valóan egyszerű köveket raktál az iszákomba Uram már nem mehetek tovább a könnyebb úton pedig lett volna ki nyakamba fúrja arca melegét s lett volna kinek adnom a testem de minek is fölvájni a régi heget túl régóta nem ért hozzám senki a kocsmaasztal körül szélütött vigyor: részeg arcok hevernek- Isten semmirekellő alattvalói... szégyellni valóan egyszerű mégis sokan eltévednek a szavak között a szeretet véletlenszerű én mégis ragaszkodom a tévedéseimhez és minden mást elengedek megszelídítem a veszteséget termő időt s mert megtanultam adni és elfogadni már csak a hallgatás szab korlátokat és a fájdalmat belélegző gyáva test 5. egyszer mindenki eltéved mindenki eltéved egyszer- a nevüket ne mondjuk ki hisz álmosan megkésve talán újra visszatalálnak - a homály-penészes cselszövő álmok megdermednek mint gyertyagyújtáskor a pincebogarak- az O útja vagyok: kifürkészhetetlen... 6. segíts Uram minden szavadat nekem adtad s velük a kételyt is: hogy megszelídülhet-e bárki a csöndes imától miközben az Ür asztalánál némelyek cinkelt lapokkal játszanak- mert akik egyszer elfogadták most már elvárják hogy helyettük más szenvedjen a kereszten: így halmozódik hegre heg én mégis ott térdelek a fiatal lelkek csukott ablakai előtt pedig már nem elégségesek a tőled örökölt szavak 87
