Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Varga Klára: Királylány

falhoz egy trónszékhez hasonlatos, aranyozott, kissé már kinyúlt, bordó ffanciabár- sonnyal bevont, háromszemélyes lócát támasztottak, mellette velencei utánzatú tükör lógott szintén aranyozott keretben. A földön kínai szőnyeg, vöröses-hordós növényi ornamentikával. S mindehhez nyilván KGST-importból való műkristály csillár.

Látod, kislányom, azért rendeztem be így ezt a szobát, hogy ugyanolyan legyen, mint Kalocsán, Kata nénéméknél az ebédlő - lelkendezett Manci néni. Szerencsére nem kérdezte meg, hogy szerintem is hasonlít-e a régi, vagy kétszáz éves nehéz, intarziás diófa-garnitúránkra, amelyet Marosvásárhelyről hoztak a nagyapámék, és amelyről mindig elmesélték, hogy egy időben a városháza berendezéséhez tartozott, és ezért jó esély van rá, hogy igazi 48-as-49-es szabadságharcos hősök is üldögéltek rajta. Lehet, hogy Bem tábornok is, de Kossuth Lajos majdnem biztosan. Talán ezért nem cserélték ki soha a kopott gyapjúhuzatát és a karfa zsinórozását, tépett bojtjait, melyekről már azt sem lehetett eldönteni gyerekkoromban, hogy eredetileg milyen színűek voltak. Bordó talán, vagy sötétbarna, vagy mélyzöld? S hozzá a kézzel faragott hatalmas diófakredenc és a ruhásszekrény - szintén faberakásokkal - paraszt barokk mind, utóbbiak nagyszüleim esküvőjére készültek. Milyen tekintet és milyen lelkűiét tudja egybelátni ezt a kétféle enteriőrt? A vidéki alsó középosztály nappaliját meg ezt a... Mit képzel magáról a Manci néni, hogy ő afféle királylány? Alszik, álmodik, egy posztkádári Csipkerózsika, a műbársony-függöny is az arany zsinórozással, a mesterkélt redőkkel, mint valami kastélytartozék. Manci néni közben tálcát hozott be a konyhából, brutális vastagságúra szeletelt téliszalámival, vastagon megvajazott kenyérrel, iszonyú tömény és édes és brutálisan vajas csokitortával, agyoncukrozott kávéval, és majdnem mindent le is kellett gyűrnöm azon az alapon, hogy ő cukorbeteg, és ezeket nem eheti. De én igen. Ellentmondásra nem volt lehetőség. Leültetett az aranyozott bordó rettenetre, elém tolt egy álrokokó íróasztalt, rápakolta a tálcáról a tányérokat, a csészét, az evőeszközöket, szalvétát, és nagyon figyelte, hogy fennakadás nélkül fogyasztok-e, és közben beszélt, beszélt, beszélt. Nyilván hogy arról, hogy milyen volt Bandi bátyáéknál, Kata nénééknél az élet, az ifjúság, milyenek voltak a nyarak gesztenyevirágzás, hársfavirágzás idején, az allén és azon túl. Meg amikor tüzeltek a kutyák, és Kisbandi (apám) figyelte őket az udvaron vonatozás közben, és azt hitte, hogy a lábuknál vannak összeragadva. Hahaha! És hogy ő, Manci néni milyen hálás azért, hogy a nagyszüleim gondoskodtak róla... és ő most már öreg, és nagyon beteg, és mi már talán már nem találkozunk többet, és most ezért, és odalépett a komikusán lendületes vonalú stílkredenchez, lenyitotta, elővett egy dobozkát, abból meg egy medált, amely két ezüstpapucsból állt, együtt lóbálóztak itt-ott pirosra festve egy kicsike ezüstkarikán. Es önmagától meghatódva mondta, hogy ezt most fogadjam el tőle emlékül. Jó. Elfogadom, elrakom. Köszönöm. De hát itt lakunk egymástól három vonatmegállóra, úgyhogy... De ezt ő meg sem hallotta. Összeszedte előlem az edényeket, végre kiszabadultam az asztalka fogságából. A konyhából kiabált utánam, hogy most arra menjek. Az előszobán át kijutottunk egy sajátos magaslatra, mintha egy homoktöltés teteje lett volna, de nem. Egy kis csálé beton úszómedence rozsdás korláttal körben, hidroforral az egyik szélén, kiszáradva, vastagon falevelekkel, porral, na, ezt akarta Manci néni megmutatni.

Látod, kislányom, itt mindent én építettem, és visszafordult, hogy tekintetével is körvonalazza számomra a mi mindent. Most láttam csak, hogy a téglalap alakú házból, mint egy kinövés, nyúlik ki az előszobahodály tetemes, nyilván ötletszerű kitol84