Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy szegény rokonom (és pártfogóm) komolyan vett bizonyos ősi dualista hiedelmeket, különösképp azt, hogy a Gonosz egyenrangú ellenfele a Jónak, s így a világméretű harc során fölébe is kerekedhet. E tételt akarta mindenekfölött igazolni. A manicheus, bogumil és albi- gens könyvekben lévő tanokat szó szerint fogadta el a valóság leírásainak, s megpróbált minél több bizonyítékot előteremteni saját korából, hozzácsatolva őket a múltbeliekhez. Nem tagadom, az említett könyvek és újságkivágások már az elején meghökkentettek. Telis-tele voltak hajmeresztő nézetekkel, amelyek (ha jól értettem) az ember által az óidőkben kiagyalt rémalakok kézzelfogható létezésére vonatkoztak, méghozzá nemcsak a művészettörténetben, hanem egy másik dimenzióban is. Igaz, volt némi hasonlóság a mesék, mondák és legendák, valamint azon híradások között, melyeket unokafivérem hangyaszorgalommal ollózott ki a napilapokból. Ám ez éppúgy a véletlen műve is lehetett. ...Bár hatásosak voltak, egyiket sem másoltam le, s a teljes anyagot elküldtem a gyulafehérvári főiskola könyvtárának. Mindazonáltal jól emlékszem rájuk - hisz a múló idő csak fájdalmasabbá, s így elevenebbé teszi e korai benyomásokat -, annál is inkább, mert a Titusz unokabátyám tevékenységével kapcsolatos kutatásom soha nem feledhető eseményekben érte el tetőpontját. XXIII / SIMON BAR JOHÁJ CSILLAGA Bajosan szereztem volna tudomást a csillag formájú ábráról, ha egy véletlen föl nem hívja rá a figyelmemet. Rokonom rendszerint azt írta, hogy az ábrát „megszerkesztette”, „eltörölte” stb.16 De ez semmit se mondott számomra, ami valószínűleg így is marad, ha egyik nap meg nem pillantom a toronyszoba padlójára hulló fényben a halvány jeleket, melyek egy boszorkányszög körvonalainak tűntek. Korábban aligha láthattam a padlónak azt a részét, mert jókora torontáli szőnyeg födte el; mikor azonban a Fehérvárra szállítandó könyveket csomagoltam, a szőnyeg félrecsúszott, s a jelek egy része előbukkant; ámde még akkor se tudatosodott bennem, hogy e talányos minták csillagot formálnak - mindaddig, amíg be nem fejeztem a fárasztó és hálátlan munkát... Nyomban ingujjra vetkőztem, majd egyetlen mozdulattal elrántottam a torontálit a padló ablak felőli oldaláról. Most láttam csak, hogy egy díszítőelemekkel és (héber vagy föníciai?) betűkkel ékesített, pentagrammát idéző ötágú csillag van ott, épp elég nagy ahhoz, hogy a belsejében kuporogva lehessen megrajzolni. Ekkor ébredtem rá, mire szolgál az a sok csonkig koptatott kréta, amelyeket a párkányon rendetlenül szétszórva találtam, s amelyekről korábban fogalmam se volt, mit kereshetnek unokabátyám kedvenc szobájában. Könyveket, papirosokat félrelökve tüstént fölkaptam egy darabka krétát, s nekiláttam, hogy vastagon kihúzzam a rajzot - összes cirádájával és kacskaringójával együtt. Világos volt, hogy valamilyen kabbalisztikus jelkép, már csak a keleties betűk után ítélve is (egy orfikus szimbólumot felismertem volna a 63
