Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
- Képzeld el, keresek naponta átlagában 95 Schillingen Nem mondom, az ácsokat elég jól megfizetik. No de a levonások, azután meg a harminc schilling lakbér naponta. Ha délben-este makarónit eszem, meg egy-egy üveg sört fogyasztok, az is negyven. Mi az ördögnek jöttem akkor én ide dolgozni?- Ez már így van, szegény Hans. A legényemberek drágán élnek.- Mit tudnék hazaküldeni, ha feleségem volna, vagy anyám, vagy valakim? Mondjam szerencsémnek, hogy árva vagyok, mint a kivert kutya? Sajnos meg kellett zavarnom társalgásukat, amely pedig éppen úgy tűnt, kezd elmélyülni. Ostobán tapogattam kint ide-oda, mert most jöttem rá, hogy nem is tudom még, merre van, amit keresek. Végre Róza megértett és elvezetett egy ajtóhoz a szabad folyosó végén, amely ajtó kívülről nem volt zárható, de belül kallan- tyú zörgőtt rajta.- Ez bizony elég rossz helyen van - mondtam.- Ajjaj! - válaszolt szaporán Róza most még istenes, de képzelje el a téli reggeleket, amikor ki kell vakarnom a hóból. Ez ismét meglepetés volt. Csak később tanultam meg, hogy Aosztriában akinek az illemhelye a lakásában van, az jobb módú embernek számít. És ha úgy lenne, ez sem volna olcsó, másodosztályú pensió. Másnap kihoztam a feleségem a kórházból és vettem neki 45 deka vastag fonalat meg hozzávaló kötőtűket. Nem mintha elhittem volna Angelonak, hogy utazunk Olaszországba, hanem éppen, mert hosszú és költségmentes várakozásra akartam berendezkedni. így üldögéltünk mi az egyik boxban az ilyenkor majdnem üres helyiségben. O kötött és én lapozgattam az olasz nyelvkönyvet. A fonalat azzal a meggondolással vettem neki, hogy azzal elfoglalja magát, és nem siettet majd, hogy folyton intézkedjünk, mert még mindig megvoltam győződve, hogy nincs más dolgunk, csak várni. Es milyen kár lenne ezt az ajándékidőt folytonos intézkedéssel eltölteni. Szórakoztatására itt azt is elmeséltem neki, milyen némajátékban volt részem az elmúlt este. Próbáltuk találgatni a színjáték értelmét. Magunk nem mentünk vele semmire, röviddel később azonban a rejtély megoldódott. Egy közeli asztalnál a tegnap megismert vendégcsaládból ott ült a nagyanya és körülötte hancúrozott a kis Vilii. A mozgékony gyermek hamarosan összeismertetett bennünket. Meglepetésünkre a jól ápolt és jó kondícióban lévő nagyanya tiszta magyarsággal üdvözölt bennünket. Szembetűnően örült, hogy magyar beszélgetőtársakra talált.- Hiába, ilyenkor már zord itt egy kicsit. De a gyerek miatt nyújtjuk a nyaralásunkat, ameddig csak lehet. Meddig csak ki lehet bírni. Nekem mindegy, hol vagyok. Özvegy vagyok, nem tartozom ezeken kívül senkihez... Látszott, hogy gyorsan szeretne elmondani mindent, ami a szívén fekszik, de elébb még régi emlékeiről, szülővárosáról beszélgettünk, csak úgy egy fél óra múlva tért a lányára...- Sajnos úgy vagyunk, kedveseim, hogy a lányom is egész vígan megvan a férje nélkül. Nem is tudom, mi lesz ebből a házasságból. Ajjaj, de mennyire nem búsul itt magában. Ön, kedves uram - fordult felém, látta, hogy elment vacsora után és képzeljék hajnal volt, mire hazajött. Mit tehetek, nem parancsolhatok 73
