Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
asszony végre megfelelő alanyokat talált hosszadalmas szövegéhez. Az egyik egyenruhás egy fél noteszt teleírt vele. Kocsink közelében a járdán összeverődött egy csoport szakértő és nem győzték dicsérni a Wartburg lemezének szilárdságát. Hiszen a másik kocsit a mienk valósággal széttrancsírozta, pedig az volt a támadó fél. Mások azt vélték, meg kellene tiltani az önhordó karosszériák gyártását, mert itt bebizonyosodott, mennyivel nagyobb védelmet nyújt az utasoknak egy jó alváz. Nem tudom, hogy csupán udvariasságból történt-e, de még a szocialista autógyártást is megdicsérték általánosságban mondván, hogy „odaát” nem egy-két évre építik a kocsikat. Ez még jól is esett nekem, míg egy másik hozzá nem tette, hogy csupán azért van így, mert nálunk nem tudnak minden évben új kocsit vásárolni az emberek. Mire a helyszíni vizsgálat megtörtént, feleségemnek megdagadt a térde. Akkor boszorkányos gyorsasággal ott termett egy mentőautó. Öt elvitték a mentők, engem meg a következő pillanatban a zsandárok. Azt mondták, ne búsuljak semmit a kocsim miatt, azt egy helyszínen maradt rendőr őrizni fogja. A csöpp kis rendőrautóban egymás mellett ültünk a könyvkereskedővel, de ahelyett, hogy megragadva az alkalmat kikérdeztem volna az osztrák könyvforgalom problémáiról, az időjárásról beszélgettünk. Igaz, hogy az idő csodálatos volt. Valósággal forró októberi nap a havas Alpok között. A csendőrőrsön különválasztottak bennünket és két külön szobában hallgattak ki. Furcsa, hogy azóta sem láttam. Pedig annyira előttem van az arca. Azok között az ismerősem között él, akikkel hosszú viszontagságos évek fűznek össze. Nyilvánvalóan az ő hibájából történt a karambol, ezt mindjárt megállapították a csendőrök és szomorúan be is ismerte. Akárhogy keresem, nem találok magamban semmi haragot iránta. Lehet, hogy bűnös könnyelműségből származott az összeütközés, amely a csoda folytán nem végződött halálos következményekkel, hiszen mint megállapították, százas sebességgel haladt és csupán tíz métert fékezett. A szakértők szerint az volt a szerencse, hogy lágy részek ütköztek. Értsd alatta a milliméteres vaslemezeket. Lehet, hogy vad vezető volt és megérdemelte súlyos büntetését, én mégiscsak sajnálni tudom. Kettőnk közül ő volt a szerencsétlenebb, mert őt terheli az önkínzás is, mely a legkisebb koccanás után is sokáig gyötri a gépkocsivezetőt, ha tudja, hogy ő maga volt a hibás. Legyint esetleg, hogy mással is megtörténhetik, de csendes órájában, ha számot vet magával, számtalan borzalmas variációja támad fel az elképzelhető következményeknek. És mindenki hibázhat valóban egyszer. Sajnos többször is. Tegye a szívére a kezét az a gépkocsivezető, aki azt állítja, hogy sosem vétett, hogy hibájának következményétől nem mentette meg soha a véletlen, vagy éppen egy másik vezető fokozott gondossága. Ez a könyvkereskedő rettenetesen megtört az esemény hatása alatt. Hiába, hogy az időjárásról beszélgettünk, sosem felejtem el a tartását, lépteinek bizonytalanságát, ahogy eltűnt előlem a csendőrségen a másik szoba ajtajában.- Magának pechje van, uram - mondta a csendőr, akinek ki kellett engem hallgatni.- Ha az ember gépkocsira ül, számolni kell ezzel.- Igaza van, és sokkal rosszabbul is történhetett volna. Gyújtson rá cigarettára, ha akarja. így kezdődött, aztán kihallgatott teljes alapossággal. Késő délután volt, mire elhagytam az őrsöt. 51
