Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Kiczenko Judit: Arany János: Születésnapomra
KICZENKO JUDIT Arany János: Születésnapomra AZ ALKALMI VERSEK EGY CSOPORTJÁRÓL 1. Kísérlet egy műfajcsoport körülírására. „Az alkalmatosságra” írott költeményeknek jelentős hagyománya, gazdag szöveghagyatéka és szakirodalma van.1 A különböző felekezeti iskolatípusokban a tantervbe illesztett poétikai, retorikai, stilisztikai ismeretanyag gyakorlására is szolgáltak, ezért nemcsak a később poétává váltak, hanem az iskolát végző átlagos diákok is képesek voltak - valamilyen szinten, akár időmértékes formában is - alkalmi versek költésére, fab- rikálására.2 A verstípus művelésében az egyik kiemelkedő fórum, a „debreceni iskola”, a híres kollégium volt, amely Csokonaitól kezdve Arany Jánoson át a XX. század több szerzőjéig (pl. Tóth Árpád, Szabó Lőrinc) számos figyelemre méltó alkalmi vers ösztönzőjévé, tanműhelyévé vált. Részben a már említett tananyag kényszere, részben bizonyos életdarabok ismétlődése, részben a nagynak tekintett elődök imitálása miatt. Bán Imre a műhely jelentőségét hangsúlyozta Arany művészetében is, hiszen ő is, akárcsak Csokonai, Földy és mások „a mesterséget [...] ugyanott tanulták, a Kollégiumban. [...] Arany a lángelme színvonalán tanulta meg.”5 Lukácsy Sándor úgy vélte: a diákirodalom mint költészettípus „nemcsak tárgyakat, de művészi alakításmódokat is kínált a 19. század remekíróinak.”4 Barta János szerint a tematikán és a poétikai rutinon túl a „hagyomány igazi jelentősége a hangnem, a magatartás, az esztétikai zóna inspiráló felébresztésében van.”5 Bartának ez a megállapítása az alkalmi versek lényegi mozzanatára hívja föl a figyelmet. Arra, hogy a mélyen begyakoroltatott és rögzült technikai és tematikai klisék eleve önmagukban, sablonként hogyan lehetnek művet „inspiráló”, kiváltó és létrehozó alkalmak. A költői rutin - nem egyszer az alkalomszerűségen messze túlmutató - jelentőségét példázhatják Arany utolsó két évtizedének ilyen jellegű darabjai, rögtönzései, melyek abban a bő másfél évtizedben születtek, amikor a „nagy” költő hallgatott. Ugyanakkor ekkori rögtönzései, e spontán miniatűrök nemcsak a költői technika szinten tartását biztosították, hanem bennük formálódott az Ószikék számtalan alapvető újítása is. (Az alkalmi versek karaktere miatt csak egyet említek itt meg közülük, a művek létrejöttének módját, az alkalmi jelleget, a spontaneitást.) Arany nemcsak rangos képviselője, de a lehetőségekhez képest tovább hagyományozója is e tradíciónak.6 „Utódainál” is fölfedezhető a rögtönzések kettőssége: játékos, spontán ujjgyakorlatok, melyek némelyike esztétikai, filozófiai többletet rejt, esetleg egy későbbi „nagy vers” magja lesz. (Kosztolányi, Weöres, Jékely stb.) Maga Arany is megemlékezett gyermek- és ifjúkori ujjgyakorlatairól, s korabeli mintáiról: „Csokonait tűzték elém példányul, kit igen szerettem, s Kovács Józsefet, kinek bámultam rímeit.”7 Életrajzai és a róla szóló különböző emlékezések alapján tudjuk, hogy alkalmi rigmusokat Debrecenből haza62
