Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér

A tolmácsnő megjegyezte, hogy minden percünk be van tervezve. A taná­csos nem nézett a hölgyre, se másokra a fogyatkozó létszámú társaságból, csak nekem mondta bátorító, leereszkedően bizalmaskodó mosollyal és közelebb lépve, hogy ezt majd „lerendezzük Csák elvtárssal. Elraboljuk, amikor a nagy­követ elvtársnak alkalmas lesz”.- Sem az embert, sem az idejét nem lehet rabolni - támadt határozottab­ban védelmemre a tolmácsnő. Felsejlett, hogy nem engem véd, inkább a taná­csost támadja. Valami rendezetlenség feszülhetett közöttük. A tanácsos belém karolt s kissé félrevont, miáltal hátát mutatta a tolmács­nőnek. Elegáns, dosszié méretű, mélybarna kis táskája zipzárját felrántotta és egy Művelt Nép című lapot húzott elő. Ez annyira váratlan volt, hogy össze­rezzentem, akárha pisztolyt fogott volna rám.- Látta ezt? - kérdezte a tanácsos. - A dátum október 14-i. A nagykövet hozta. Különben egy hét múlva lenne itt, vagy sohasem.- Tegnapi - bólintottam. - Nem volt időm, hogy foglalkozzak vele.- És nézze csak. Ez a cím, ugyebár. Ez úgy szól, hogy „Különös gyász”. Es nézze ezt, itt, benne: „Lehet-e hinni a szemünknek, a kommunista párt teme­ti önkezével elpusztított mártírjait.” Mit szól?- Soha többé - mondtam kissé elhúzódva. - Ezt a kívánalmat meg az októ­ber hatodikai szónok mondta Rajk és társai temetésen. Címoldalon hozták az újságok - tettem hozzá nyomatékül.- Na, de okos dolgok ezek? És a lelkiismeret?- Okosság és lelkiismeret - ugyanaz.- Egyetértek - fogadta el álláspontomat a tanácsos. - Kérdés viszont, mennyi őszinteséget enged meg az okosság? Ez tudniillik ab initió kellett, hogy felmerüljön, amikor a nagy kaland kezdeményezője, drugare Hruscsov előadta, amit előadott. A korábbi évekből való csúnya históriákat. Nagyon kellett volna indulnom oda, ahová terveztem. Ezért a követségi ember vállára tettem a kezem, kissé eltoltam és magam is hátráltam. Tele szív­tam a tüdőmet és az eddigieknél hangosabban, egy szuszra mondtam, amit Mesterházitól hallottam:- A marxista cselekvés lényege a minden tekintet és megalkuvás nélküli osztályharc gondolatában csúcsosodik ki. Az osztályharc filozófiája pedig nem ismeri az érzelgést. Ezért soha nem csinált vértanúkat elesettjeiből. Megérintettem bolgár kortársam válltömését és kimentünk. A mérgesen utánam kiáltott szavakat még hallottam:- Nem elesettekről, hanem elpusztítottakról időszerű beszélnünk! Haladnunk kellett, mert lassan értünk célba. Ahová először akart behatol­ni velem a fiatalember, az le volt zárva és egy ott álló katona másik irányt mutatott. Egyre fényesebb folyosókon kanyarogtunk s háromszor igazoltatták kísé­rőmet, míg a megfelelő helyre juthattam. Messze felülmúlta képzeletemet a szálloda mérete. Visszafelé több időm volt, hogy megbámuljam a látnivalókat Hosszan vonultunk olyan tágas teremben, amelyben dúsan terített, virá­gokkal díszített asztalok sorakoztak a falak mellett. A mennyezeten cifra csil­28

Next

/
Oldalképek
Tartalom