Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér
szemben is, aki pedig szintén Sztálin rajongója voltam, de szerintük nem eléggé. Most pedig csak ámulok, hogy milyen elszántan harcolnak a sztálinizmus maradványai ellen. Azt állítják, hogy a párt csúcsán trónolok félrevezették őket és így szándékaik ellenére szolgáltak rossz ügyet. Az ezért felelősök félreállítá- sát és megbüntetését követelik. Más vádlók is ágálnak persze, az élet más területén. Sokan akarják revízió alá venni a múltat. Eszembe jutott Mesterházi Lajosnak, a Művelt Nép című kulturális hetilap főszerkesztőjének otthonról hozott figyelmeztetése, amely szerint Bulgáriában érintetlen a sztálini személyi kultusz, tehát ne próbáljak ott senkit meggyőzni a budapesti revizionisták igazságairól. Ez jó tanács volt általában, de adott helyzetemben én a magam igazságait akartam előtárni. Amint azonban hozzákezdtem volna a feltáró munkához - halkan és tolvajmód jött a jól ismert kétség, ami megint, most már ezredszer, ellopta igazságomba vetett bizonyosságomat. Néhány töredékes mondat után elúszott a felvillant gondolat, kiürült a fejem, elment a hangom. Nem arról volt szó, hogy féltem szembenézni az igazsággal, amely a múltamban rejtőzött. Néztem volna, bármilyen rémséges. Az ijesztett meg, hogy hiába néztem, nem volt mit látnom ott, ahol az igazságnak kellett volna lennie! Sokat beszéltem erről Mesterházi Lajossal, mert érdemes volt rá figyelni, nagy műveltség szólt belőle. Szerinte minél messzebbre megy az ember a megismerés útján, annál furcsábbnak látja az igazságot. Analfabéta nagyapám azt mondta egyszer, hogy minél többet tanul az ember, annál kevesebbet tud. Nem az iskolázottakkal szembeni elfogultság volt ez, hanem bizonyos bölcsesség, a dolgok tudása. Egyikőjük magyarázata sem vitt közelebb saját sorsom és honfitársaim sorsának a megértéséhez az 1956-os lázban. Erőlködtem, hogy legalább az érkezésemkor előadott frázisaimat felidézzem. A repülőtéri entrée-t szerettem volna megidézni, amikor mind szavaimban, mind tetteimben szinte államférfiként cselekedtem. Magamat is megleptem azzal az előbukkanó ösztönömmel. Ha ott kapitány voltam a hajómon, itt sem hagyhatom, hogy elsüllyedjen az a hajó. Amikor végre ismét megszólaltam, a repülőtéri, hamis hangomat hallattam.- Hazám jövője egyértelműen a szocializmus diadala felé mutat - kezdtem egy látnok pózában. - Az odáig vezető úton csaták lesznek, amelyekben kudarcok is érhetnek bennünket. A kudarcot azonban soha ne tekintsük végterméknek, hanem vagy egy tapasztalatnak, vagy inkább a tapasztalat folyamatának, amelynek a végén a feltétlen siker áll! Miután a tolmácsnő befejezte a fordítást, a huncut szemű mind a két kezét magasba emelte és tapsolni kezdett. Ezután viszont olyan mozdulatot tett a jobb karjával, mintha rendőr lenne, aki járművet állít le. Csendre intette a körülötte szintén tapsba kezdőket, majd hosszan rám nézett. — Megengedi-e drugare Csákk, hogy mondjak valamit? - kezdte szokottan teátrális módján. Aprókat pislogtam jóváhagyásom jeléül. 21
