Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Molnár Miklós: Kedves könyveim első tucatja
Zacharias Lichter távol tartja magát a munkától: magatartása egyik formája a birtoklás szelleme, a „hatékonyság” gőgjétől fűtött butaság terjeszkedése elleni lázadásnak. Az egyetlen foglalkozás, amit egy kelet-európai nagyváros utcáit és parkjait járva néha gyakorol, a koldulás, mert szerinte ez az a foglalatosság, melynek révén a legközelebb kerülhetünk Istenhez. „Az olyan ember, aki alkatilag alkalmatlan a koldulásra, végleges és tudatos középszerűségre van ítélve.” Sosem iszik, mert izzó személyisége a legkisebb alkoholos hatásra szét- bomlana. Nők, akár a legegyszerűbb nők társaságában érzi azt az ösztönző megértést, mely szárnyakat ad, és egyre tisztább magasságokba röpít. Minden pillanatban végtelen felelősséget érez minden egyén sorsa iránt. Közömbös a természet iránt, és elítéli az utazás modern divatját. Lüktet benne a vágy, hogy megőrüljön, mert az őrület magyaráz bennünket - az őrület megnyilvánulása vagyunk... Egész lényével a kérdezés diadaláért harcol; megkísérli eljutni arra a helyre, ahol már egyetlen válasz sem lehetséges. A birtokláson alapuló társadalmat oly módon véli megdönthetőnek, hogy az emberek millióit megnyeri a koldulás hívéül: az új, anarchista-vallásos társadalomban a birtoklást, bár a törvény nem tiltja, az elmebaj jelének, szégyenletes betegségnek, az utálat és a szánalom tárgyának fogják tekinteni. Ebben a magasztos forradalomban helyet kell kapniuk a tolvajoknak is, hiszen lopni a birtoklás elleni lázadás egyik lehetséges formája. Mindenki szabadon és ingyen fog dolgozni; egyesek koldulni, mások lopni fognak megélhetésükért; az lenne az eszményi, ha a koldusok a tolvajoktól kéregetnének, a tolvajok pedig a koldusokat lopnák meg. A mai Magyarországon, bár nem egészen úgy, ahogy elképzelte, megvalósulni látszik Zacharias Lichter létmodellje: a koldusok a tolvajoktól kéreget- nek, a tolvajok pedig a koldusokat lopják meg... CERVANTES: DON QUIjOTE Ha öt könyvet lehetne magammal vinnem arra a bizonyos szigetre, elvacakolnék egy darabig, mi kerüljön be a választottak kvintettjébe (az Ezeregyéjszaka... Petőfi Sándor Összes költeményei... a Huckleberry Finn... A Mester és Margarita... a Svejk... vagy inkább a Harisnyás Pippi...). De ha csak egyet vihetnék, rögtön tudnám: az az egy csakis a Don Quijote lehet. Már csak azért is, mert 2005-ben, a Cervantes-év alkalmából megjelent Benyhe János remekbe szabott friss magyarítása. Ünnepélyesen meg kellett volna, hogy szólaljon minden csengettyű, kolomp, kürt, sziréna, harang, be kellett volna, hogy induljon az összes még meglévő szélmalom, hogy hirdesse országnak-világnak: - Örvendezzetek, emberek, megjött a Búsképű Lovag, hogy orvosolja a sérelmeket, eligazítsa a ferdeségeket, jóvátegye a törvénytelenségeket, megszüntesse a jogtalanságokat, kiegyenlítse a tartozásokat! Don Quijote históriája egy spanyol börtönben fogant, ahol csak kényelmetlenség tanyázik, és minden siralmas zaj otthonos. Első ízben én is börtönben olvastam, mint politikai fogoly, s közben így sóhajtoztam: - Hej, hispániai börtönök, hát tibennetek Don Quijotéról lehetett írni? Tudod 87
