Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: "A vers: protestálás a halál ellen..."
minden: „egy borospohár bevérzett körömháza a kéziratpapíron”; „megbillenve az ablaküvegen végighullámzó háztetőtől, a tekintet hirtelen bezúzódik, cserepekre, verstöredékekre, arcvonásokra, bor-ízekre esik”. A kettősséget mégis összefogja a külső „látható: ami van, és úgy, ahogy illik”. A látomásban fölsejlik a hajdani török császár (Szolimán?) alakja, aki „bámészan farkasvakon ülte katonái veséző tekintetét”, s mire előrebukott, „a vár már be volt véve, és fejétől fosztva az ellenséges vezér”. S aztán helyreállt a látszat-rend: „ismét az látható, ami van, és úgy, ahogy illik” A benső viharok csitultával talán mindnyájunkban kialakul ez a „csendélet”: a viszonylagos béke és nyugalom - akár győzők, akár vesztesek vagyunk. A látszat-fegyelem, a külső „rend” bizonyos értelemben gyógyít: kedvéért megpróbálunk úrrá lenni a lelki válságokon... A Feltámadás, az Utazás I-VL és A fél szomszédvár közelképei c. ciklusok csupán néhány versből állnak, de ezek mind nagyon fontosak a költői világkép konstans összetevőinek megismerése szempontjából. A költemények zömmel a 70/80-as évek fordulóján keletkeztek az erdélyi és lengyelországi „barangolás” idején; az író szubjektív élményeiből egy viszonylag objektív kép rajzolódik ki a korszak szellemi-lelki lepusztultságáról. A Feltámadás c. kompozíció vizuálisan egy üres keresztet képez le: a holttest nincs sehol; csak N.E.G.Y betű áll az I.N.R.I helyén; az apostolok sincsenek se közel, se távol („van aki fél, van aki harminc pénzt kapott”). Az eretnek-sorsot a lírai alany a krisztusihoz érzi közelállónak: „mert aki Istenre vigyáz / börtönnek érzi a templomot / fölgyújtja szobrait / kormos vitrázson át / nézi a fogyó napot // csillag perzseli tenyerét / lélegzetébe kap a máglya / megsze- nesedik az ember: / a fény múmiája” (Eretnek-újév - Giordano Bruno emlékére). 81
