Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 3.)
Ebből a könyvecskéből készültünk fel mi, református gyerekek, hogy konfirmálhassunk. Azok is konfirmáltak, akik nem jól készültek fel. Konfirmálás utáni életünkben soha nem volt kényszerítő ok, hogy Bibliába olvassunk. Iskolás korunkban kötelező, későbben illendő volt a templomba járás, a prédikációkból meg is tapadt a fejünkben ez-az, de kevesen lettek felnőtt korukban is bibliás emberek. Szó nem volt vallásellenességről abban az időben és akkori környezetemben. Formálisan senki sem tagadta Istent, hívőnek vallotta magát, ha kérdezték, máskor azonban ritkán gondolt vele. En az átlagnál tovább maradtam a vallásos élet eseményterében. Kilenc és tizenegy éves korom idején rendszeresen énekeltem például azokban a kórusokban, amelyeket a kántor úr verbuvált a temetési szertartásokhoz. Fél tucatnyi jó hangú gyerek. Akkor még nem volt halottas ház a temetőkben. Kiürített szobákban, alkalmas időjárás esetén udvarokon ravatalozták fel a megholtat, s onnan kísértük énekszóval előbb a templomba, majd az ottani szertartás után a temetőbe. Filléreket, legjobb esetben egy pengőt kaptunk, de volt, ahol csak egy marék napraforgót. Viszont harminc temetési éneket megtanultam. És hozzávetőleg ugyanennyi halott búcsúztatásánál jelen voltam. Sok templomi éneket is tudtam. A kántor úr gyakran számrakónak jelölt. A szószék alatt, a földszinten, vagy az orgonát tartó karzat homlokzati pontján, de mindenképpen olyan helyen, ahonnan a legtöbben láthatják, körbe forgatható tábla volt felszerelve. Annak a magam felőli oldalára, a lécekből oda szögeit sínek közé becsúsztattam a következőleg éneklendő zsoltárt - fatáblákra festett római számmal jelölve. S hogy milyen számot rakjak ki, azt én előre tudtam a kántor úr által kezembe nyomott céduláról. Körbe forgattam a táblát, hogy lássák a hívek, amit hirdetek és már keressék is a saját énekes könyvükben. Hasonló jellegű munkakört láttam el, amikor a levegővel működő orgonát egy taposó segítségével fújtattam. Meg amikor harangoztam a lecsüngő kötelekbe kapaszkodva. Szerették ezeket más gyerekek is csinálni, de én többször kerültem sorra a kántor úr jóváhagyásával. Valószínű, hogy ezek a szolgálataim sokat nyomtak a latba, amikor Kecskés tanító úr engem választott, hogy segítsek neki a rendhagyó úrvacsora osztásánál. Akkor kerültem legközelebb a gyakorló hitélethez s onnan azután már csak távolodtam, egészen a látóhatár külső széléig. 20. Miután végeztem a borotválkozással, visszamentem a Bibliához, újra végigfutottam az ismeretlen neveken s odáig jutottam, ahol ez állt: Összesen tehát Abrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék és Dávidtól a babilóniai fogságba vitelig tizennégy nemzedék és a babilóniai fogságba viteltől Krisztusig tizennégy ne?nzedék. Megszerettem Mátét ezért a összefoglalásért. Híresen ismerős szám volt családi körünkben a tizennégyes, mert nagyanyám tizennégy gyereket szült. Igaz, ebből hetet halva. Utolsó, élve született gyermekét negyvenhét éves 52
