Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Sümegi György: Az Amerigo Tot-Vilt Tibor levelezésből
Úgy látszik lassan be kell zárni a kapumat, mert nem akarom, hogyha Rómában egyet fingok, abból odahaza földrengést csináljanak. Féltem a rosz- szul „felépített várak” összeomlását!! Az informálóid rosszakaratúak, és csak azt a kis tál lencsét féltik, amit testvér eladásból kifolyólag elvesztenének. Mert nekik a tál lencse a fontos. Tehát, ha nem lehet rólam Pesten pletykázni, folytatják Rómában. úgy látszik, kicsi lett a lyuk a zabszem becsúsztatására, ha így félnek. Örülök a Cassou-dolognak,10 mert ez Európát a szó szoros értelmében jelenti. Ami pedig a tanítványt és az Isten lábát jelenti, az első egy tiszta mese, a második pedig tőled jövő szellemesség (de jól esett!), látod most már, mi a góbé és a dunántúli paraszt között a különbség. ölel Amerigo - Imre 6. Vilt Tibor Amerigo Tótnak Amerigom! Én is örültem a levelednek. Ez az egész kiállítás dolog csak dühít. Dühít, hogy annyi gondot okozott neked az egész vacakság. Tudod, mostanában nem igen hevít, hogy kiállítsak. Inkább dolgozni szeretnék. Szeretnék, írom, mert ennek vannak akadályai is. Mindent összevéve (már ami a külső akadályokat illeti) az anyagiakon kívül kedves kollégáim erősen munkálkodnak azon, hogy lehetőleg minél több lécet dugjanak a futó lába alá. Pl. az a taknyos Somogyi" is kiprédikált a közgyűlésen, hogy azt mondja: Ö nem tud aludni sem, mert többek között a Vilt, akit teletömtek munkával (megvesznek, ha kenyerem van) nem törődik a közzel. A köz náluk a klikket jelenti. Jól jönne neki, ha erősíteném Szöv. Elnöki pozícióját. Tegnap is jót belevágtak az arcomba. Itt most úgynevezett nívódíjakat osztogatnak. Képzeld, a Kokas Ignác12, a velem Velencében kiállító festő (ez a három bokor saláta Bözse Mári kapálta) nívódíjat kapott a Velencei Biennálén kiállított anyagáért. Én nem ütöttem meg a nívót. Bizonyos, hogy úgy utálnak, hogy már ne is lássanak, persze ez kölcsönös. Nincsen kedvem mostanában az igen tisztelt klikkel kedveskedni. Unom őket. Nézetem szerint a Makrisz Mmót" is jó vastagon megsértették. Nívódíjat kapott a Stúdió fiataljainak kiállítás rendezéséért. Nem mint szobrász, hanem mint rendező kapta. Nem tudom, hogy melyik az a 6 szobor, mely már előzőleg odalent volt. 6+7=13+3 Imrénél = 16 szobor. Ez már egy kis gyűjtemény. Köszönöm, hogy a kiállítás gondolatával továbbra is foglalkozol. A Kultúrkapcsolatokkal közölni fogom a tőled kapott információkat. Fura, hogy Hemberger a Biennálé adminisztrációs szokásairól nem tud. így azután természetesen nem intézkedés képesek. Én a Gian-Farrari leveléről nem tudok semmit. Nem kaptam választ, bár írtam annakidején neki. Gondolom, elküldtem neked a hozzá intézett levél másolatát. Talán a KKapcsolatok címére írt nekem? Tőlem elvittek 7 kisplasztikát avval, hogy sürgősen hozzád szállítják. (Ekkor te, sajnos, Édesanyád betegágyánál időztél). Azt mondta a Hemberger, 13