Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Weiner Sennyey Tibor: A hallgatógép

elsajátít. Ergo: megérti, nem csak meghallgatja felhasználóját. - Nem bírtam tovább. Leültem az asztalom mögé, tenyerembe temettem az arcom és zokogni kezdtem. Megérintett. Tudtam, hogy már mindent ért. Mégis folytatta, hozzá nem méltó módon: - Ha tehát teljesül az emberiség szívének nagy vágya, vagyis végre valaki vagy inkább valami nem csupán meghallgatja, de meg is érti a gondját, bánatát, örömét, akkor megszűnik minden rossz.- Letöröltem arcomról a könnyeket és mélyen szemeibe néztem. Ebben a pillanatban semmi különbség nem látszódott közte és más ember között. Sőt,- folytatta - az embereknek nem kell többé az idejüket pazarolni értetle?i szerelmekre és csalódásokkal teli, előbb-utóbb elmúló, vagy önző barátságokra. A hallgatógép munkába állítható hivatalokban, boltokban, iskolákban, hálószobákban. - és a régi mosollyal mondta - Mindig és mindenhol megért. - ekkor átkaroltam és bármennyire nehezemre esett, bármennyire hozzászoktam, - és nekem ez rettentő különösen hangzik - bármennyire szerettem ekkor: egyszerűen kikapcsoltam.

Nem tudtam már megakadályozni, hogy a laborból ne kerüljön ki. Idő kérdése volt csupán, hogy a katonaságot, az orvosokat, a politikusokat mindössze azzal, hogy megértőén meghallgatta őket, s aztán a kereskedőket is egyszerűen levegye a lábáról. Még kevesebb időbe került az, hogy az emberek tömegei szeressenek bele, hogy végül már senki, vagyis inkább semmi mással ne akarjanak beszélni, csak vele, vele aki vagy ami nem csak meghallgatja, hanem meg is érti őket. így fordultak el egymástól az emberek, élték ki végtelen közléskényszerüket, növesztették egojukat, s a hallgatógép éppen a megnövekedett egók hallgatásra való képtelenségéből táplálkozott, ez tette lehetővé, hogy újabb és újabb fejlesztéseken menjen keresztül, s legyen ennyire összetett és legyőzhetetlen, amilyen napjainkra lett.

Azokhoz szólok ebben az üzenetemben, ezekben a kétségtelenül utolsó időkben, akik vagy magányos lelkek, vagy nehezen összetartó, ritka közösségek még, akik nem váltak védtelen prédájává felfedezésem első hullámának, akik még szabadok, akik még tiszták, akik még hisznek az emberi kapcsolatokban. Ezt most és itt újra hangsúlyoznom kell. Csak nektek. Hallgassátok meg egymást, nincs szükségetek a hallgatógépre, bármennyire is beteljesíti valamennyi vágyatokat.

Es a többiek? A többiek már nem is fogják venni a fáradtságot, hogy az itt egymáshoz - nem véletlenül - összefűzött történet gyöngyeit végigmorzsolják, mint egy távoli falucskában, réges-régen, bölcs vének az imafüzért. Fog- nak-e még imádkozni ebben az új világban, amit én hagyományozok tovább? Talán.

25