Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 8.)

Fennállt a veszély, hogy nyilvános helyeken összeakadok valamelyik ismerősömmel, ezért egy idő múltán ragaszkodtam hozzá, hogy csak nála beszélgessünk. Ez sem lett számomra egyszerű.

Kőbányán, a Köztemető szélén lakott, a hajdani téglagyár hajdani munkásainak épített, egybeszabott, földszintes, hosszú, sárgára meszelt házban. Hasonló volt az ijesztő épület a gyerekkoromban jól megismert uradalmi cselédházakhoz. Az itt tapasztalt lumpen légkör azonban erősítette bennem azt a már korábban meglévő gyanút, hogy a parasztságot jobban megilleti a társadalmi vezető szerep, mint a munkásosztályt. Lehet, hogy a munkásság könnyebben szervezhető, mert egy bokorban van, - érveltem egy vitán a Művelt Nép szerkesztőségében, ahová időnként kéziratot adtam-, de a parasztság életvitele tisztább, rendezettebb, mintaadóbb. Azt mondta Mesterházi Lajos, az ottani főszerkesztő, hogy ez ideológiai eltévelyedés.

Nagy szerencsémre egyik értelmes, kedves kolléganőm foglalkozott a szerkesztőségbe támolygó anyámmal. Taxit rendelt, előre kifizette, és hazavitette anyámat. Rajta kívül talán senki nem figyelt az eseményre. Azt a nekem szóló üzenetet adta át, hogy menjek ki anyámhoz és intézkedjek, mert a szomszédék, vagy valakik lopják az ő szenét a tárolóból.

Mondtam a kolléganőnek, hogy sajnálom, amiért nehéz helyzetbe került és természetesen odaadtam neki az anyámra költött pénzt. Leizokogott és elsietett mellőlem. Nem tudom, hogy pontosan mire gondolt. Mint a körülöttem jövő-menő nők többsége általában, ő is gyöngéd vonzalmat érzett irányomban s ettől még jobban fájhatott neki, amit átélt.

Én sokadszor megbánt, de sokadszor fölfakadó gyűlölettel gondoltam anyámra. Uralkodott fölöttem akkor is, amikor elesettségét mutatta. Szánandó volta mögött mindig lapult annyi finesz, amennyi érdekei védelméhez kellett. Módszeresen zsarolt hosszú évek óta, pusztán azon a címen, hogy a fia vagyok. Talán tudta, hogy megteheti, hiszen végtelen volt bennem a vágy, hogy szabadon szerethessem, úgy, mint igazi anyát igazi fia. Ez azonban soha nem adatott meg.

Pót-anyákat képzeltem magamnak. Anyámnak hittem elsősorban Agnes néné- met, aki a valóságban is anyaként viselkedett. Idők múltával azonban, amikor már nem ölelgetett-csókolgatott úgy, mint apró koromban, továbbá kitágult körülöttem a világ és más anyajelöltekre is figyelmes lehettem, elmozdult számomra Ágnes né- ném a korábbi szerephelyzetéből.

Bizonyosan működött egy piac, ahol cselédlányokat adtak-vettek s ezen a piacon elkelt Ágnes is, akárcsak nővérei, közöttük anyám is. A nővérek értékét csinos külsejük fokozta, Ágnes nénémnek a jámborsága, szolgálatkészsége lett az ajánlólevele.

Nem sikerült ugyan a diakonissza rangot elérnie, de a pár hónapos képzési kísérlet váradanul jó ajánlólevélnek bizonyult. A helyi patikusék úgy ítélték meg, hogy ez a legmegfelelőbb előiskola egy cselédlány számára - és cseppet sem csalódtak számításukban.

Akkor már negyedik elemista voltam és jó segítséget jelentettem Ágnes nénémnek, hogy fát vágjak, vizet hordjak, krumplit pucoljak, parkettát keféljek, vagy egyéb hasznos munkát végezzek a patikusék háztartásában.

Többnyire szégyenlősen eloldalogtam, amikor a háznép valamelyik tagja került a közelembe, vagy fordítva, de egyik alkalommal megszólított a patikusné, a neve128