Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Sümegi György: Az Amerigo Tot-Vilt Tibor levelezésből

Borsos Miklósból szobrász és grafikus lett, ahogyan Szalay a festészetet rajzra váltotta (s elkészített néhány plasztikát is), ahogyan Kerényi Jenő és Vilt Tibor remekül rajzoltak. Amerigo Tot, mint más emigráns képzőművészek (Victor Vasarely, Szalay Lajos, Nicolas Schöffer, Pierre Székely stb.), az 1956-os forradalom leverése után, a Kádár-rendszer első évtizede elmúltával, az 1960-as évek derekán merészkedett haza. Akkor már a nyitás (feléjük s ezzel együtt Nyugatra) is célja volt az Aczél György nevével fémjelzett kádárista kultúrpolitikának. Mintha az emigrációban élő alkotók látványos hazaédesgetése, vagy egyszerűen segítése a Nyugat előtt Magyarország kulturális reputációját emelné. Hozzájárult a forradalom leverése miatt elvesztett kulturális szalonképességünk visszaszer­zéséhez. Ennek intézményesített fórumot is teremtettek3, de Amerigo Tot ezt megelőzve, már 1969-ben gyűjteményes kiállítással mutatkozott be Magyar- országon. Hazatérését, a magyar művészeti életben való jelenlétét és egyfajta római és budapesti kétlakisága kialakulását ettől az időtől számíthatjuk. Az Amerigo Tot-Vilt Tibor levelezésből alább közölt darabok is ebbe az idő­szakba, ennek kiállítási és művészet-közéleti kérdéseibe engednek bepillan­tást.4 Amerigo Tot segíthette Vilt műveinek olaszországi megjelenését, Vilt pedig hozzájárulhatott Amerigo Tot magyarországi működésének a zökkenő- mentessé tételéhez. Leveleikbe persze a személyes, családi ügyek ugyanúgy beszüremkednek, mint a magyarországi képzőművészeti közélet fonákságai, szakmai ellentmondásossága, Vilt lesújtó véleménye egyes kollégáiról. Kiderül leveleikből az is, hogy baráti viszonyt tartottak, hogy bizalommal fordulhattak egymáshoz. Egy bekezdésnyi Amerigo Tot szövegből az is látszik, hogy ő a magyarországi politika legmagasabb szintjein is tudott tájékozódni, sőt, ott­honosan mozogni, netán közvetlen befolyással lenni. (Talán ezt jelzi az is, hogy az MSZMP Köztársaság-téri székháza földszintjén Amerigo Tot-szo- borral is találkozhatott az 1990-es évek előtt arra járó). Pécs városnak ajándé­kozott műveiből 1984-ben alapították az Amerigo Tot Múzeumot, amely azóta is működik. 1. Amerigo Tot Vilt Tibornak Tel.: 674-850 Vilt Tibor szobrászművésznek Budapest I. Ybl Miklós tér 3. Ungheria műterem A.tot via Margerita 17 Roma Roma november 3. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom