Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: A politikum helye protestáns íróink gondolkodásában

Ha arra gondolunk, hogy a reformkort követő évszázad során az irodalmi élet vezéralakjai milyen elháríthatatlan külső és belső késztetés hatására vállal­nak majd - akár aktív, akár passzív - politikai szerepet, a mediátor Kölcsey ál­tal megformált magatartásmintának különös jelentőséget kell tulajdonítanunk. Ahogyan a Wesselényi-féle sérelmi ellenzékiség és a Széchenyi által képviselt reálpolitika ellentétét ő az utóbbi jegyében próbálja feloldani, úgy fogja Vö­rösmarty Batthyányt, Arany és Kemény majd Deákot, s Jókai a Tiszákat támo­gatni a mindenkori nemzeti radikalizmus ellenében. Azért lehet perdöntő az ő állásfoglalásuk a legkritikusabb helyzetekben, mert - szóljanak bármilyen ra­cionális érvek a hatalmi viszonyokhoz való kényszerű alkalmazkodás mellett - politikai kompromisszumokat egy közösség számára csak a neki elkötelezett irodalom tehet vállalhatóvá. Tudom, félreérthető lehet párhuzamot vonni a 19. és a 20. századi nagy kompromisszumok között, mégis úgy gondolom, leszögezhetjük: a népi írói mozgalom két szárnya - a marxisták és a harmadikutasok - közötti vitában az elkerülhetetlen kiszolgáltatottsággal számoló, s azzal szemben „csak” szellemi ellenállásra készülő Németh László képviseli a Kölcsey nyo­mán kötelező mintaként értelmezett protestáns írói attitűdöt. Németh László szárszói elemzésének a politikát érintő másik motívuma egy kimondatlan előfeltevésre épül. Diagnózisa, mely szerint a világon osztoz­kodó nagyhatalmak mindegyike ellenséges a magyarság ügyével szemben, azokkal a világképi előzményekkel van összhangban, amelyek mindenfajta ura­lomban a nyers erő tobzódását, s az erkölcsi Rossz eszkalációját látják. Egy nemzeti érdekű politika ezért eleve csak defenzív lehet, s nem törekedhet más­ra, többre, mint a Jó erőinek megszervezésére a legfőbb Rosszal: az idegen tö­rekvésekkel szemben. Ennek a fajta hatalomkritikai szemléletnek is Bessenyei­nél láthatjuk első jeleit, s ott lesznek majd egyre súlyosabb dokumentumai a reformkor, az önkényuralom és a dualizmus irodalmában is. Bessenyei A filo­zófusában zavarba ejtő éleslátással konstatálja, hogy korának háborúi már nem vallási ellentétek és dinasztikus presztízs-okok, hanem piaci érdekek miatt zaj­lanak, s itt még humorral, később - a Bihari remetében, a Természet világában, már mélységes szkepszissel ítéli meg az effajta hatalmi racionalitás erkölcste­lenségét. Kazinczy politikától való elfordulásának és Berzsenyi - „a Bűnnek koronás hatalmát, /.../s Tibérnek / Trónusa mocskát”9 meglátó költő — köz­ügyekből való kiábrándultságának ugyanez az oka. S ha a következő nemzedé­ket ideig-óráig magával ragadja is a reformkor optimista közszelleme, a poli­tikai közérzet felszíni jelenségei mögött már feltűnnek a „ködképek a kedély láthatárán.” Igaz, Kemény Zsigmondnak ilyen címen csak a szabadságharc bu­kása után születik regénye, de mindazok a félelmek, szorongások, amelyek ezt a művét, s majdan nagy történelmi regényeit is motiválják, koncentráltan je­len vannak már a forradalom előtt írott Gyulai Pál c. művében. Azért is érdemes ennek a műnek megkülönböztetett figyelmet szentel­nünk, mert a forradalom előtti esztendők politikai közhangulatának és erköl­csi közérzetének azokat a depressziós állapotait, amelyeket többek között Te- leki László Kegyence, Petőfi Felhőkje vagy pl. Vörösmarty Hz emberek c. költe­ménye alapján is ismerünk, lényegesen mélyebb és tartósabb létszerkezeti összefüggésekbe ágyazza annál, semhogy azokat egy borúlátásra hajlamos mű­11

Next

/
Oldalképek
Tartalom