Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Bokányi Péter: A közös és a személyes
főszereplőit, a vizsgálat tulajdonképpeni „tárgyait”; de ezt a megnevezést távolról sem a szókeresés kudarca/kényszere szülte: Gyurácz valóban hősökként tekint az írások megidézte alakokra, olyan hősökre, akik a közösség ismert vagy kevéssé ismert hősei voltak, s akiknek élete és műve afféle viszonyítási pont a tanulmányok szerzője számára - s az lehet a tanulmányok olvasója számára is. 1980-ban kezdődik tehát a kötet írásai kínálta „személyes” történet egy Németh László-tanulmánnyal, amely érdekes kísérlet is szerzője számára. A címhez fűzött lábjegyzet tanúsága szerint változatlan formában jelent meg 29 esztendő elmúltával a dolgozat, s ez a tény jelzi a szövegeket életre hívó értékrend szilárdságát és következetességét, s nyilván kísérlet is: a majd 30 éves szöveg érvényességét is „tesztelheti” a szerző. Németh László az egyetemes magyarság „hőse” — miként Veres Péter, akiről a kötet utolsó írása szól. A nyitány és zárlat, amit a keletkezés időrendje szervezett, tökéletes keretnek bizonyul: Németh László és Veres Péter életműve mintegy eszenciája annak a közösségben gondolkozásnak, ami a kötet gondolati centrumát adja. Másképpen értelmezhető a személyes a Nagy Gáspárról, Somogyi Győzőről szóló írásokban. Valóban személyes ismerősökről szólnak a szövegek, akik egyben olyan alkotók, akiknek műve szintén irányt jelez és közösségi gondolkozást példáz, a róluk szóló Gyurácz-dolgozat hangvétele is, líraibb (még akkor is, ha Gyurácz Ferenc nem igazán lírizáló alkat, közelebb áll hozzá az érzelmeit fegyelmezetten korlátozó gondolkodó attitűdje). De Nagy Gáspárról Vas megyében érzelmek nélkül beszélni, Somogyi Győző világát (s nem csak alkotásainak világát) érzelmek nélkül szemlélni lehetetlen: az írásokon átüt az azonosan gondolkodókat összekötő szeretet és az erkölcsi tartás, a megvesztegethetetlenség iránti tisztelet s még valami: a hétköznapi realitás fölé emelkedni képes ember, alkotó iránti tisztelet. „Mi lett volna Mindszenty Józsefből, ha mindenkor számolt volna a realitásokkal? Valaki más.” - zárul a Somogyi Győzőről szóló írás, s ez, a realitásfölöttiség, mint a kötet szinte valamennyi írását meghatározó alap- gondolat talán itt mondatik ki először hangsúlyosan. Hiszen Gyurácz „hőseinek” nagyszerűségében mindenütt tetten érhető ez, a jelen korlátáit tudatosan semmibe vevő gondolkozás, tevékenység, attól hősök ők (immár idézőjel nélkül), hogy képesek voltak/képesek az időben hátra és előre gondolkozni. LIátra, amennyiben a hagyomány vezérelte életüket és munkájukat, s előre, amennyiben a hagyomány tovább örökítendő, illetve a közösségnek átadandó: legelsősorban a közösségben gondolkodás, közösségért cselekvés erkölcsi parancsa. Impozáns a helyi, a Vas megyei, szombathelyi hősök sora: Pável Ágoston (a Gyurácz Ferenc által irányított Vasi Szemle című folyóirat alapítója) alakja tűnik fel elsőként, „aki megtestesülése volt a közép-európai sorsközösség hányatott eszméjének, kivált magatartásbeli példájával vonta személyisége bűvkörébe kortársait - írja a szerző - akit „a Németh Lászlótól jellemzett jó becsvágy fűtött: magát a »dolgot« nézték, nem pedig, hogy mit érhetnek el, milyen személyes babérokra vagy haszonra tehernek szert az elvégzett dolog révén”. Kárpáti Kelement, mint a szombathelyi kultúra mindenesét mutatja be, Borostyánkői Egán Ede pedig (akinek élete és műve már témája volt az 1993-as Egy populista feljegyzéseinek is) mint a ruszin nép jótevője jelenik meg, akinek életműve a kárpátaljai kis nép felemelése köré szerveződött. 89
