Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sajó László versei
Agónia 1 friss zsemle ropogós beroppan a héja puha meleg belét belakják morzsánként széthordják hova rakják tojásaikat a hangyák miért falfehér fogtömésembe csiklandozzák ínyemet szétszaladnak a párnán pohár poshadt vízbe fúlnak hajnalban kiiszom olyan szomjas vagyok vagyok vagyok virágcserepek kis tálkáiról szürcsölök vizet olyan éhes vagyok vagyok vagyok virágföldet tömök magamba míg megfulladok vagyok vagyok cserépben nincs növény csak gyökerek erdei agyamban gilisztatérkép így indulok a földbe megállók vizelni a társalgóban az óriás pálmafát körülveszik élőhalottak csobog a forró húgy kiapadhatatlan csíkos pizsamák slicceiből szökőkút gazdag aranyhalakban csak egy kívánságom van élni és íme csoda történik könnyezik a pálma meghalunk értetlenül áll a hajnali takarítónő a halál nem erre számított én is értetlenül fekszem lehunyt szememben a vészkijáratlámpa a kiégett nap izzószála rezeg tovább mint ágyam sodronya mikor felemelnek a kurba életbe behugyozott tehát nem mentem ki vizelni csak álmodtam lehet hogy élek élek élek hogy lehetek nincs hajnal éjszaka van de már körbeállt a sok rokon hallom a halált a hangomon az ott még él és szaladnak gyorsan halottkémért fölöttem holtsápadt mennyezeti lámpaburában bogár vergődik a fényben busszá meg telehányva a párna a társalgó tömve halottal zokog a pálma amikor első fényszikéjével belémhasít a nap hétfő vagy kedd nincs következő itt a vetkőző öltözzön pohár poshadt vízzel öntözöm földtojásból aranyhangya cirógat mászik a nap agyamba mit keres itt a nap? és mit keresek én itt? jönnek a hajnali takarítónők feltakarítanak üres az ágy jaj már azt hittem halott másszon ki szépen az ágy alól jó tréfa volt de most hagyjatok ennem cserép földben giliszta rothad hajnalra meg kell szülnöm a bennem csecsemővé zsugorodott halottat 2 azok a reggelek a reggelik az milyen lesz mikor már nem talál a reggel itt hozzá se érek a friss zsemléhez szemem láttára ráncosodik nézem étien szomjan vajon a kakaóm hol van jön sok könnybefúlt rokon hiába gyújtotok villanyt már itt van egészen itt elmerészkedik vánkosomig befekszik hideg a lába találgatom kinek a halála az enyém nem az éjjeliszekrényen a zsemle csendben penészedik élek kérek reggeli friss zsemléket mellettem meghalt a halál én nem nézem magam fonottkalácsfényben kigördül az ágy alólam vigyétek
