Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - Sajó László versei
S A IÓ LÁSZLÓ Nagymama utoljára megy el a misére A legkisebbnek elmeséltem az egész Bibliát, amikor betegen feküdt. Akkor azt hittem, értem. Azt mondta, nem hisz a mesékben. De nekem senki sem mondta, hogy nincs Isten. Ma éjjel erre ébredtem fel. Eddig azt hittem, hittem. Felöltöztem, és reggel elindultam a templomba, hogy odaérjek az éjféli misére. Nem akartak elengedni. Csoda, hogy felkeltem, hogy élek. A legkisebb kísért el. A Temető utcán a lócáknál leültem, de nem beszéltem senkivel. Tudtam, életemben utoljára megyek a templomba. Csodálkoztak, mindenki azt hitte, meghaltam. De, hogy nincs Isten, senki nem mondta. Láttam a fiát keresztre feszítve, meghalt, de feltámadt. Nekem ezt mondták. A padokban mögöttem összesúgtak. Hallgattam a papot, néztem mögötte az oltárt. Suttogtak: „Nincs Isten!” Én még ezt se tudtam. Most már tudom, de nem mondom senkinek. Most már értem, miért nem menti meg fiát. Mert nincs, igazság, út, élet, nincs vigasz. Visszafelé is megpihentem minden lócán a kereszttel. Nem vagy. A földből hull a hó rám. De amit meséltem Rólad, mind igaz. 1 2 82
