Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Álmélkodásomat látván - főleg a hatalmas süppedő fotelek fogták meg a szemeimet - magához ölelt. „Ti sem mindig olyan lakásban laktatok Sanyiként, mint most.” Evek múlva derült ki, hogy T. Laciék törzsökös osztályidegenek voltak. Édesapja a háború előtt rendszeresen foglalkoztatott, s így jó hírű, jó módú építész volt. Én már csak hajdani tekintélyük romjain kóricálhattam. S ami, ha tudtam volna, büszkeséggel tölthetett volna el: életemben először tölthettem be a híd szerepét. Ez annál is nagyobb teljesítmény volt, mert én voltam a híd egyik pillére. Az építészéknek ugyanis első füstre derogált, hogy a fiúkat összeengedjék az ács pereputtyával, Marialaki Úr, a volt kolléga telepőrének unokájával. A helyzet akkor változott meg, amikor kiderült, hogy apai ágon Winkler unoka is vagyok, a mozis, cukrászdás Winklerek egyenes ágú leszármazottja. Hellyel-közzel virtigli osztályidegen. A légies Karcsú Villám, kiszabadítása - idő hiányában - a múlt ködébe vesző terv maradt. Kétes osztályhelyzetem az öntudatos ács nagyapával és az osztályidegen, de mégis felfelé mobil kocsmáros nagyszülőkkel sajátosan oldódott meg. Azt ugyanis nem közölte velem senki, hogy amúgy kutyafuttában az uralkodó osztály tagja lettem atyai jogon. Ebből csak annyit tapasztalhattam meg, hogy bútoraink és töméntelen sok könyvünk a Béke utcai házhoz ragasztott kis sufniból kikerültek a kátránypapírok alól, s bevagoníroztunk. Anyám minden tárgyát valami hihetetlen majomszeretettel övezte. El sem tudta képzelni, hogy a bútorok, a könyvek, a csetreszek egy pillanatra is felügyelet nélkül maradjanak. így lehettem része én is egy csodálatos nagy utazásnak. Bocsánatot kérek Semprun olvasóitól - akkor még nem tudtam, hogy ez a fogalom foglalt - de nekem, szerencsémre, ez volt a nagy utazás. A marhavagonba a bútorok mellé én is beszállhattam anyám társaságában, s a sezlonra heverve nekivágtunk a nagyvilágnak. A marhavagon a bútorainkkal, anyámmal és velem, lassan kigördült a pályaudvarról. 1950 nyarának végén elhagytuk a fővárost. Akkor még nem tudtam, de a vonatfüttyel megkezdődött a tizenkét évig tartó vidékiségem. 44
