Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
- Hogy frakcióztam. Frakcióztam a Nyékinél. Mondtam, hogy én semmilyen frakcióban nem vettem részt, elvégeztem a munkámat, és utána örültem, hogy hazamehetek. Mi, Te még hazudsz is?’ És elém tettek egy jegyzőkönyvet, hogy írjam alá. Hát olyanok voltak benne, hogy mondtam, nem írhatom alá, én nem vagyok kommunista-ellenes, nem frakcióztam, nem akartam meg- dönteni a rendszert, élni akartam és eltartani a családomat. „Mi, itt még pofázol is?” ’Vigyék ki!’ Hát ott kivittek: ökölcsapás, pofon, miegymás, seggberú- gás, összetörtem a szekrényajtót, és akkor még megjegyezték: ’Nézd a piszkos fasisztát, még itt is károsítja a nép vagyonát.’ Ügy megütöttek, hogy beestem a szekrénybe ajtóstul. Két olyan behemót legény volt ottan, hogy jobb lett volna azokat a marhavágóhídra vinni, hogy marhát vágjanak. Egy pofon, két bukfenc. ’Na aláírod?’ ’Aha.’ Hát nem hagyom itt magam félholtra verni. Úgyis bíróság elé kerülök, és ott majd megmondom, hogy kényszer hatása alatt voltam, hogy azért írtam alá a jegyzőkönyvet, hogy ne üssenek tovább.- És a bíróság előtt mi történt? Nem kerültünk bíróság elé. Soha. Ügy egy hét múlva jöttek, hogy ’mindenki ki a cellából!’ Falhoz állítottak minket egy olyan félkörös teremben, és mondták a neveket: ezek jobbra, a többiek balra, és mehetnek vissza a cellába. Mi 30-40-en lehettünk, akik fönt maradtunk. Jött egy aranygalléros rangjclzé- sű valaki és mondta: ’Az Államvédelmi Hatóság önöktől teszi függővé, hogy ez meddig tart, aszerint, hogy jó munkát vagy rossz munkát végeznek.’ Hát nekem volt bátorságom megkérdezni, hogy tegyük fel, ha én személyesen nagyon jó munkát fogok végezni, jól fogok viselkedni, mi az a maximális idő, amit ott kell, töltsék. ’Fiát - mosolygott - lehet 3 hónap, de maximum hat hónap, annál több semmi esetre sem.’ Üsse a part - mondtam magamban - hát köszönöm szépen, és vártam hogy mi lesz. Na akkor elkísértek valahova: vetkőzzek le! Ott kaptunk: egy ing, egy gatya, egy bakancs, egy sapka, nyári ávós ruha, a hátán míniumos csík, nadrágon míniumos csík, mint a tábornoki rangjelzés. Na, utána gépkocsira, ki a Józsefvárosi pályaudvarra, be a marhavagonba, még négy ávós a kocsiba és elindult a vonat.” Az ígért három hónap, több mint három évig tartott. A recski tábor inter- náltja Sztálin halála után szabadulhatott. A megbocsáthatatlan bűn: ellenezte a munkásegységet, tipikus munkásáruló, peyerista. Ez a Peyer, ez a szociáldemokrata vezér, Trianon után, a kivérzett országban nem átallott „paktumot” (!) komi a „fasiszta” Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökével, Bethlen Istvánnal. Önként lemondott ez a gaz áruló a munkásosztály legélesebb fegyveréről, az osztályharcról, a szociáldemokraták vidéki szervezkedési lehetőségéről, pártbővítési kísérletéről. Ennek fejében a rendszer legalizálta a Tanácsköztársaság idején némileg bevörösödött párt rózsaszín árnyalatú szárnyát. Ezt tanultam a történelem szakon, az egyetemen. De nem ezt tanítottam a történelem szakon, egy másik egyetemen, igaz lényegesen később. Évtizedek tapasztalataival felvérteződve jöttem rá a marxista tétel Lenin által „továbbfej34