Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Kiss Gy. Csaba: Fiume a magyar irodalomban

KISS GY. CSABA

Fiume a magyar irodalomban

EGY SZÖVEGKORPUSZ KÖRVONALAIRÓL

„Fiúmét egy bizonyos nemével a szent vonzalomnak szerettük e?nlíteni... ” Kossuth Lajos szerkesztői megjegyzése a Pesti Hírlapban (1841. január 22.)

A tenger megpillantása, a tengerrel való első találkozás bemutatása az újabb magyar irodalom igen gazdagon kimunkált toposza - nem utolsósorban éppen Fiúméval kapcsolatban, hiszen a magyar írók, utazók rendszerint a Karsz- ton keresztül érkeztek meg a kikötővárosba, és a hegyek közül pillantották meg először a tengert. Egy reformkori magyar utazó, Pukolay Dániel úti levelében így idézte föl a látványt: „Egy mérföldnyire Fiúmétól kezd, túl a bérceken, az ég nagy tükre - a tenger - megcsillámlani. E vártan-várt roppant nagy tükör szemembe-villantakor egész valómmal e nagyszerű jeleneten merengve felejtek mindent: bizonyos csak ekkor tapasztalt s magamból kiemelő érzés futott idegimen végig, melynek andalító illetése most is édesen rezeg emlékemben.” (Társalkodó, 1937) Petőfi pozsonyi ismerőse, Kolmár József is rögzítette az emlékezetes élményt Fiume és a magyar tengermellék című írásában: „Alig van dicsőbb s megragadóbb, mint azon érzés, melyet a tenger első látása gerjeszt az emberi szívben; midőn a hegyhátak nomád gyermeke legelőször tengerpartra lép, és sík hátán végigtekintve, ég és víz között, a véget- lenségbe süllyednek szemei. Már az ősidőkben, midőn még bölcsőjében feküdt minden ismeret és tudomány, legelső volt, mi az embert egyszerű kuny- hójábul kicsalta s egymással közlekedtette, a tenger megható varázs rónája, mely nyílt területével a képzeletnek egy-egy túlvilági kánaánt teremt a kék messzeségben.” {Magyarföld és népei eredeti képekben, 1846) Kossuth a Lujza út fennsíkjáról pillantotta meg először a tengert: ... a fiumei öböl mint egy roppant nagy kapu, melyet azért tárt fel a mindenható, hogy a magyarnak nem ismert nevét becsültté tegye a nagy világnak távol részein...” (Hetilap, 1846) Herman Ottó, a későbbi tudós polihisztor 1859-ben katonaként járt első alkalommal a tengernél, tizennyolc évvel ezután így idézte föl élményeit: „A ‘La Fiumara’ táján már nemcsak éghajlat, hanem társadalom szerint is érezhető délkeleti áramlatok legyintik - néha éppen meghívják - az északnyugati civilizáció gyermekét, s ezt Fiumében, mint kikötővárosban, kétszeresen is megérezzük.” (Vasárnapi Újság, 1877)

A tenger első megpillantásának leírása korszakokon átívelő, némelykor egymással genetikai kapcsolatban lévő toposz-láncolatot képez. E toposz különböző szövegváltozatainak, szóképeinek bemutatásával, párhuzamainak, hasonlóságainak vizsgálatával, jelképi tartalmainak tüzetes elemzésével jól lehetne érzékeltetni, mit jelentett a magyar íróknak a találkozás a tengerrel, a tengeri várossal. Egzisztenciális élményről van szó. A fölismerés, a megismerés, a beava52