Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 9. szám - Büki Attila: Abschiedsymphonie

harisnyában, tiszta fehérneműben, rizsporosan, copffal vagy vendéghajjal, de mindenesetre egyöntetűen.

A szerződés harmadik pontjában azt írja, hogy kerüljek mindenfajta bizalmaskodást, közös evés-ivást s egyéb bizalmas érintkezést a muzsikusokkal. Mit képzel Stifftel?! Ha zenészeimnek nincs bizalma irántam, s nekem irántuk, megette a fene a munkánkat. Ebben sem egyezik akaratom Stifftel titkáréval. Ha még azt írja, hogy fejtetőre állított helyzetekben legyek talpraesett, hát elfogadom, bár nem lehet olyan bonyolult helyzet, amelyet jóakarattal, ügyességgel ne lehetne megoldani. Nincs olyan útvesztő, melyből ne volna kivezető út.

Ezerhétszázhatvanöt végén a herceggel való kapcsolatom válságosra fordult. Még szeptemberben Franz Sigl fuvolásom véletlenül felgyújtott egy házat. Az uradalmi főintéző Sigl bebörtönzését javasolta. A herceg felháborodva közölte: „Úgy látom, Haydn, nincs figyelme a muzsikusokra. A fuvolása hogy lehet ily szórakozott? Legközelebb lángba borítja majd az egész uradalmat?!” Kérem, higgye el, hogy véletlenül történt. Franz Sigl nagyszerű zenész és rendes ember. Ami engem illet... Szóval gondolhatja őkegyelmessége, hogy nem állhatok naphosszat ott minden zenész mellett. A méltóságos főintéző úr javaslatát pedig túlzásnak vélem. Ha szándékosan gyújtotta volna fel a házat, elfogadnám, hogy börtönbe zárják. így semmiképpen - heveskedtem. Miklós herceg dühe alábbhagyott, s mielőtt intett volna, hogy elmehetek, közölte: „Nem juttatom börtönbe, de szedje a sátorfáját! Ne is lássam!”

Gregorius Werner, akinek a szerződés szerint alárendeltettem mint másodkarmester - épphogy aláírta végrendeletét -, gáncsoskodó levelet küldött a hercegnek, amelyben azzal vádolt, hogy elhanyagolom a hangszereket, a kottatárat és az énekesek felügyeletét. Ezúttal nem hívott a herceg az előszobába. Gondolom a főintéző által fogalmazott levelet küldette lakásomra, melyben megparancsolja, hogy fordítsak nagyobb figyelmet az említettekre és készítsem el a Chor-musique kottáinak és hangszereinek katalógusát. A levél utóiratában pedig ez állt: „Végezetül a legerőteljesebben felszólítjuk magát Haydn karmestert, hogy szorgalma bizonyítékául az eddiginél nagyobb buzgalommal foglalkozzék a komponálással, kivált az olyan darabok szerzésével, amelyek baritonon játszhatók.” Elolvasva a levelet nem a főintézőre lettem dühös, hanem magamra. Miért árultam el Wernernek, hogy már lassan kéttucatnyi szimfóniát komponáltam. Megjegyzését akkor elengedtem a fülem mellett. Ugyanis azt találta mondani: „Maga akar a szimfónia atyja lenni?!”

Tiszteltem Wernert, de zeneszerzői tehetségét kevésbé. Csupán jó zenész... Levelével persze jól alámfűtött. Tudta Miklós hercegről, hogy kiválóan játszik baritonon. Sejtem, neki akar kedveskedni ellenemre, rászorítani a baritontriók írására. Csupán azt furcsállom, hogy miért nem velem közölte. Talán más szándék is rejtőzik célja mögött? Előbb-utóbb minden kiderül, gondoltam.

Hosszabb sétát tettem. Elmentem a Fertő tóig, s igyekeztem elfelejteni Werner gáncsoskodásait.

Januárra írtam három baritontriót. Miklós herceg örömében még jutalmat is adott. Úgy tűnt, hogy már nem is emlékszik a tűzesetre, se Werner okvetet28