Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Tornai József versei
TORNAI IÓZSEF Flaubert Te már Croisset-ben is tudtad: az emberiségen nem lehet segíteni. „Nincsen remény, nincsen remény!” panaszkodott a mi Vörösmartynk. Te is sírhattál volna így századod közepén, mikor Dosztojevszkij és Tolsztoj olyan konokul hitt az egyenesre gyalult görbe fa evangéliumában, mintha csak zabolátlan gyerekek volnánk, kiket „az Ismeretlen ölén vár az Új”, pedig ötvenezer év sem változtatta meg az ember bálványát, istenét, kőfétisek maradtunk, torz a szemünk: hatmilliárd kórók hegyére menekült rovar, lepke, bogár a történelem-áradásban: itt mindenki végső perceit éli, időnk ha egyáltalán van. Megmutattad a romlottat, a hülyét, a farizeust, a törpét, ki ágyban és háborúban játszotta az örök Aranyhorda hősét. Rég nem hiszek neki! Tébolyok paroxizmusát meguntam. O hogy szerettem az ősi hímet, barlangi szarvasait, az első művészetet, obszidián kését, bölény-sörényű asszonyai egymás után foganták és szülték az egyre modernebb, „isteni átlagot”, a megzavarodottat. Agya süket pép: nem tudott a tudományával se bölcsebbeket teremteni csúf, „vérnősző” elődeinél, kikben te sose hittél, csak abban a megzápult tojásban, ami a világ. Kerestél Croisset-ben egy szigetet, ahol papírra vettetett: 22
