Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Patak Márta novellái
lent, mert attól kezdve már nem tudott másra figyelni, csak a munkára. És csak egyszer, akkor reggel történt meg, hogy visszajött napközben. Igaz, az ő térde is attól kezdve hasogatott, valahányszor leült az íróasztala mögé. Nem mert vele orvoshoz menni, mert tudta, a térdpapucsos nő van a dologban: amíg nem talál megoldást a sorsára, addig az ő térde is fájni fog. Hosszasan elgondolkodott, napokon át törte a fejét még otthon is, hogy mit tegyen. Végigjárta a kerületi illetékeseket, beszélt a jegyzővel, szociális munkásokkal, a közegészségügyi szakemberrel, ám mind csak általánosságot tudott mondani, s ahogy az lenni szokott, küldték egyik helyről a másikra. Végül az ügyvédnő megelégelte, és panaszt tett a kerületi polgármesternél, aki elnézést kért, és ígéretet tett, hogy utasítani fogja a jegyzőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a fogyatékkal élő hajléktalan sorsának rendezése ügyében. Ekkor gondolta az ügyvédnő, vagy megtanul együtt élni vele, vagy odébbáll, mert ha ő nem veszi kézbe a nő sorsát, akkor itt senki nem fog intézkedni, arra mérget vehet. No meg persze a térde is fájni fog. Az eset utáni napon egy órával korábban érkezett az irodába, gondolta, beszél a nővel, megkérdezi, miben lehetne segítségére, de már csak hűlt helyét találta az árkádsarokban. Még aznap visszajött este is, de még nem volt ott a térdpapucsos nő, másfél órán keresztül várt az irodában, hátha közben megjelenik, de hiába, csak nem jött, úgyhogy dolgavégezetlen hazament. Hetekkel utána külföldi vendégei voltak, éppen a belvárosban sétált velük vasárnap, amikor különös csődületre lettek figyelmesek a téren, amely felé tartottak: a kíváncsi járókelők tátott szájjal megálltak, s utat engedtek a különös szerzetnek, aki, mintha járomba fogta volna magát, a hóna alatt átvetett zsinóron húzta papundekli dobozokkal és nejlonzacskókkal megrakott kiskocsiját. Régi gyerekkocsiból szerelhették ki a négy, fehér küllős, műanyag kereket, amely sehogy sem illett a rozoga kis szekérhez. Aki hátulról nézte, csak annyit látott, hogy magától mozog a különös rakomány, hiszen nem látszott ki mö- güle a térdpapucsos nő, eltakarta az élére állított kartonlemez, melynek mindkét oldalán kézzel, fekete filctollal írt, kissé dülöngélő felirat hirdette, hogy ROCKant Produkció, utána legalább négy felkiáltójellel. Ahogy az ügyvédnőék is közelebb értek, felerősödött a morajlás a járókelők gyűrűjében, akik tisztes távolságból, hitetlenkedve nézték a mutatványt. A térdpapucsos nő megállt, leakasztotta magáról a zsineget, a nejlonzacskókra hajította, végigjártatta tekintetét az egybegyűlteken, aztán fura mozdulattal félkézre billent, és teli torokból kiáltotta:- Térdpapucsot vegyenek, térdpapucsot vegyenek! — s közben rázta, amennyire tudta, csonkolt lábain a térdpapucsát. Az ügyvédnő határozottan úgy érezte, most neki szólt ez a jelenet. 131