Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 7-8.szám - Sarusi Mihály: Nép és írás

nyelv jelzésének a hívét is zavarja egy-egy írónknak csak az adott kis közösség nyelvjárásában ismert szóhasználata.

Magam hogy írhatnék „ö-ző” regényt, amikor a szögedi nem az anyanyelvjárásom?! (Iratosi barát jegyezte meg, amit magam is jól tudok: egy-egy hangot azért nem biztos, hogy jól jelölök... Valóban, ehhez olyan ember kell, aki ebbe a nyelvjárásba született. Én csak Csabán fölnövő iratosi vagyok...) Ez azokra vár, akiknek anyanyelvjárásuk, így véletlen sem nyúlnak mellé, ami velem - Almádiban élő (tiszai, a zárt é-t nem ismerő, gyakran a köznyelvi ö helyett is e-t /Körös helyett Kérést, körgát helyött kergátat/ mondó anyanyelv- járású) csabai iratosiként - megeshet.

Ha a Jóisten megengedi, írok még regét. Ha lesz, gyanúm szerint mégis ö- ző lesz - valamennyire. Ha szabad. Tiszta ’iratosi’: szögedi, déli nyelvjárásban íródjék az egész? Csak a tájnyelvet használó hősnél alkalmazzam, vagy végig, sorról sorra?... Kísérletnek sem lenne utolsó. Vagy maradjak a tájnyelv jelzésénél?

Ráadásul van másik megoldás. Hajdú Mihály írja (Nyelvészeti és néprajzi közlemények, Oh. 2003. 28.): páran, köztük Dévai Bíró Mátyás „valamilyen nyelvjárási ötvöződést” próbáltak teremteni, a többség (e Mohács és a fölvilá- gosodás kora közti - nyelvtörténeti középmagyar - időben) a saját nyelvjárásában írt. Magam Balassinál éreztem, ’mintha’ mindazon tájak nyelvéből merített volna, amelyeket bekalandozott, s a debreceni Csokonai is hasznosíthatta komáromi, meg somogyi tapasztalatait.

Azaz: írhatnánk így ma is. Ha lehetne, ha mernénk - így, vagy úgy (netán amúgy).

Bálint Sándor egyszer már kisegített! Azzal, amiről Móricz (a Rózsa Sán- dor-regény írásakor) lemaradt, mert akkor még nem volt kész a Szegedi szótár. Elkészülvén Magyar Kirísz tuso mm a 1, nem anyanyelvem lévén az ö-ző nyelvjárás, okkal lehettem bizonytalan 500 oldalas kéziratomban... tucatnyi szót illetően. Hogy a kölcsönkapott szögedi szótárhoz nyúlva kiderüljön, pár esetben mellényúlok, ha nem vehetem kézbe Bálint tanár úr nagy munkáját, így viszont - nyelvjárásiasságát illetően - hibátlannak mondható lett a regény.

Miért épp Iratos?... Van-e benne valami különös, amit messziről jött ember is észrevehet?

Tamás Gáspár Miklós írja Bretter György: Apátzai-film című, a Tiszatájban megjelent cikkében (1979/1. 14-17.), miként emlegette Iratost a kitűnő bölcselő, aki a Román Televízió fölkérésére írt forgatókönyvet Apátzairól. „Az egyszerű nézők százezreihez kívánt szólni, Apátzai Csere János módjára — ő is, Erdély e második filozófusa, mindenkit akart és tudott tanítani. Kolozsvári zeneakadémistákat és kisiratosi parasztokat. „A filozófia: Kisiratos” - mondta egy interjúban. A gazdag kisiratosi (Arad megye) téesz arra költi a pénzét, hogy nívós, ha tetszik: világvárosi kultúrát teremtsen magának. Ezért neves értelmiségieket, színházakat hív meg. Brettert szerették a faluban, filozófiáról kérdezgették és tanácsot kértek tőle. Apátzai kései győzelme: a filozófia találkozása a magyar földművessel.”

Kerestem Bretter könyveit - köztük az utóbb kiadottakat is -, véleden sem került egyikbe sem ’kisiratosi üzenete’. Túlzottan nincs köze semmiféle nyög104