Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Száraz Miklós György: Duna
volna, hogy akkor nem csak képletesen, de szó szerint is a folyóból él, amikor a Margit-hídon a kocsisorban araszolva - helyzetéből adódóan is — némi lenézéssel elegy tartózkodással (mondhatnám, undorral) meredt a vízre, melyen éppen alatta egy széles uszály rozsdabarna orra kúszott elő a híd alól, és az jutott az eszébe, hogy micsoda méltatlanság ez, micsoda aránytalanság, hogy ő itt fenn araszol a zsúfolt hídon, míg odalenn a víz nyugodtan hömpölyög, aztán ráébredve, hogy hohó, hát hiszen ez az egykedvű bölcs a Duna, munkájának és gondolatainak tárgya, akivel hetek óta nyugszik és kél, amikor felismerte ezt, elszégyellte magát, és arra gondolt, hogy rendben van ez így, nagyon is jól van ez így, hogy ő fent a dugóban araszolva, a Duna meg ott alant hömpölygőben. Azt érezte akkor, hogy lassan be kell fejeznie a munkát, vagy legalább egy kicsit ki kell kapcsolnia. Néhány óra múlva már ott is ült a folyóparthoz közeli kis teremben, négy méterre a zenésztől. Markában pohár, lába mellett vörösboros fiaskó. A persekutor úgy fújta a szaxofont, mintha menekülne, mintha alvó tigris körül ólálkodna lábujjhegyen. A szünetben ő is vörösbort kortyolgatott, és a végén, a ráadás előtt elmesélte, hogy valaha, amikor még kölyök volt, a Duna vizén a Vigadóval szemben ringó Syrius-hajóra járt igazi zenét hallgatni. Elgondolkodva bámult ránk, belekortyolt a borába, és mielőtt fújni kezdett volna, tétován elmosolyodott. - A Duna még megvan - mondta. EPILÓGUS Cosmodystichia című művében Pescennio Francesco Negro az 1500-as évek elején a következőket írja a symposionok magyarországi divatjáról: „A sympo- sionokon nemcsak a fogásokat tálalják fel, hanem az olyan vitákat is, amilyenek a platóniak és a filelfóiak voltak. Ilyeneket én, emlékszem, társaimmal a pannon előkelőségeknél látogattam, ahol a fogások közé, ha valami vita támadt köztünk, rengeteg könyvet hoztak az asztalhoz, ezeket olvastuk és különféle értelmezéssel magyaráztuk.” Az itáliai szerző sorait olvasva Mátyás Magyarországa rajzolódik elibénk. Janus Pannoniusé. Eszünkbe jut a közép-európai humanista tudósok, papok, írók és költők testvéri társasága, a korábban is működő, de hivatalosan csak 1497-ben alakult Sodalitas Litteraria Danubiana. Legyen hát ez az igazi Duna. A Sodalitas Litteraria Danubiana. Azért Janust se felejtsük el, hiszen az ünnepelt költő Itáliából, Padovából és Ferrarából, a Pó partjáról mindig visszatér a Dunához, Pannóniába. Igazi közép-európai történet, hamisítatlan Duna-sztori az övé is. Amennyi dicsőség, annyi bú és bánat, amennyi fönség, éppannyi kicsinyes nyavalygás. Már a neve is. A nevei. Amin ölre megyünk. Janus Pannonius, Jonannes de Chesmiche. Nekünk, magyaroknak Csezmiczei János, a horvátoknak csakis Jan Cesmicki. Küzdünk, harcolunk érte. Hogy csakis és kizárólag a mienk. Álljon hát itt feketén fehéren: Janus Pannonius szlovéniai költő, horvát kisnemesi családban született, anyja Vitéz Borbála volt, Mátyás diplomatájának, ama nevezetes Vitéz János esztergomi érseknek a nővére. A rokonság sem szégyellnivaló, de fontosabb ennél, hogy Janus Pannonius - életében is, de halála után még in89
