Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Szitár Katalin: A költészet mint "esti kérdés"
tás retorikájának visszafogása s egy másféle retorika felépítése lehet a funkciója. A „midőn” - „ott” - „akkor” hármassal Babits mintegy elodázza a vers végső állításának (bölcsességének, filozófiájának) kimondását, ehelyett magára a mondás, beszélés, méghozzá a versszöveggé szerveződő beszéd aktusára hívja fel a figyelmet. Fel kell figyelnünk a címben rejlő ellentmondásra. A „kérdés” szó jelzői bővítményeként (a köznyelv szabályai szerint) szemantikailag kevéssé elfogadható az „esti” melléknév, s Babits ezzel a nyelvi innovációval egyszerre fel is veti a költői és a logikai (filozófiai) gondolkodás ellentétét, amennyiben a „kérdés” szó a retorikai szerkezet kulcsmomentumára utal, az „esti” viszont legalábbis szokatlan bővítménye ennek. A kifejezés így szemantikai összeférhetetlenséget szül. Ugyanakkor az „esti” jelző tér- és időbeliesíti a „kérdés”-t, azaz az elvont logikai problémát (melyre vonatkozólag „kérdést” lehet feltenni) tér-idő keretekbe helyezi át, ezáltal az intellektusból a létezés terébe viszi át. Mondhatjuk úgy is, hogy az ismeretelméleti „énbe zártság” a térbe- liesülés révén oldódik fel Babitsnál.9 A versszöveg szemantikai kompozíciója következetesen térbeli viszonyrendszerre alapozódik: míg a gondolat „nehéz” („ott emlékektől terhes fejedet / a márványföldnek elcsüggesztheted: / csupa szépség közt és gyönyörben járván / mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:”), az est „könnyű” („lágyan takaró / ... bársonytakaró”; „...minden fűszál / lágy leple alatt egyenessen áll / és nem kap a virágok szirma ráncot”; „...nem is érzik e lepek tehernek”). A gondolat tehát: „teher”, az est „leple” azonban tökéletesen független a gravitáció törvényétől. Az est metaforikus azonosítója, a „takaró”, illetve „lepel” működésmódját követi: belepi a földet, a lepel azonban, amelyet képez, inkább hasonlít a lepkéhez, a nehézkedés semmilyen ismérvét nem viseli magán. (A „hímes lepke kényes dupla szárnya” szintén sértetlen marad.) A versinondat a „lepel” szó etimológiai formájának rekonstrukciója révén épül fel - mint ahogyan a híres, gyökérmetaforát adó kezdőrím is a „takaró” szó reetimologizációja. Azt mondhatjuk tehát: a Babits-versmondat - bár retorikussága tagadhatatlan - nem a logikai retorikára épül. Sokkal inkább tekinthetjük e mondatfűzést szemantikai explikációnak, mely nem állítani akar, hanem kibontani valamely Zsákolók (Cséplésnél) 1960 körül 37
