Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Varhot Imre: Sobricsalád Vasmegyében

a’ sík mezőn elhaladni a’ távolból megpillantja, legelő nyáját elhagyva, a’ templomba siet, itt tüstint térdre borul, ’s a’ legbuzgóbb áhitatosságba merül. Ezen, igazi magyar arczszabású, szép öreg embernek minden szava jámbor, jó szívet, természeti okosságot, tiszta lelkiismeretet árul el, ’s ezért a’ vidéken nemcsak a’ köznép, hanem az uraságok által is becsületetik. Illy istenfélő jámborságban növelte ő fel két fi- és egy leánygyermekét, Józsit, Jancsit és Bözsét. E’ két utóbbin - kik képünkön atyjuk mellett láthatók - fogott is az atyai jó példa; ők csendes, erkölcsös életűek, - a’ csinos termetű, jelentős arczú, bátor tekintetű és beszédű Jancsi nem akarván jobb lenni apjánál, kanászkodik, ’s még eddig hiába nem keveredett; Bözse, kin most már csak egykori szépségének nyomai látszanak, kezével egy juhászt boldogított, - ’s mindketten házaséletben vannak, mellyen isten áldása megfogamzott. Azonban István gazdának első szülött fia, Józsi, kivált a’ többi közül: pedig az ő szívében is csak olly jó indulatot, olly nemes hajlamokat olta a’ természet és az istenes növelés, mint akárki máséba; sőt gyermekkorában olly vallásos volt, hogy az erdők sűrű bokrai közt, hol a’ nyáj legelészett, gyakran térdre omolva imádkozott jó apjával. - De Józsi igen takaros, szálas legényke volt, ’s e’ mellett elven észszel, magasabb képzelő tehetséggel, ’s tűzerejének, férfias bátorságának érzetében lángoló tettvágygyal birván; a’ mint felserdült, ’s megemberesedett, - büszkeség és dicsvágy fejlődött ki benne, mi ha művelt embernél nemes irányt vesz, jóra és nagyra vezethet, de rósz iránytól elsodorva, veszélyessé válhatik. A’ sors, a’ körülmény úgy hozta magával, miként Sobri Józsi élete a’ utóbbi helyzet örvényébe ragadtassák. Az ördög megkísérte őt, ’s nem volt elég ereje ennek ellenállani. A’ 18 éves Sobri Józsit némelly kóbor rósz czimborák egy ízben arra szólították fel, hogy menne velők a’ Bakonyba néhány darab sertést elhajtani, illetőleg lopni. Az istenfélő Józsi e’ merény végbevitelétől eleinte vonakodott; de a’ rósz czimborák gyávaságot vetvén szemére, ez hiúságát sérté, ’s dicsvágyát annyival is inkább felingerlé, mert a’ puszták szabad, de műveletlen fiai inkább életmódjukkal járó hősi tettnek, mint sötét bűnnek hajlandók tartani az isten szabad ege alatt mintegy közös birtoknak tekintett állatok fortélyos elsajátítását. Sobri tehát leginkább legénykedésből, csak azért, hogy merényével szert tegyen a’ „derék czimbora” névre, - de különben is kalandokra hajlandó tüzes, nyugtalan vérénél fogva, beleegyezett a’ társak kívánatába, távolról sem sejdítve azon következéseket, mellyek e’ lépésből rendkívüliségök daczára is olly természetes lánczolatban fűződtek egymás után. És nem csupán véralkata, dicsvágya, - hanem a’ fiatalságnak olly könnyen megbocsátható tetszelgő hiúság is erősen ösztönözé őt e’ lépésre. Sobri Józsi szép legény volt, - a’ vidék leányzói majd meghaltak érte, — de szegény lévén, nem bírt annyi pénzzel, hogy természeti bájait takaros ruhával, egy czifra szűrrel, bokrétás gombakalappal, muszkaprémes dománynyal, ’s patyolatinggel még inkább emelhesse, ’s a’ piperét szerető hölgyek előtt hegyiek, csinos legényhez illőleg megjelenhessék. Az elhajtandó sertések árából pedig egy kis piperérevalót remélt, ’s őt is, mint már sok ágról szakadt becsületes magyart, a’ szegénység ördöge, - a’ szegény legények ezredébe hurczolta el, ha nem is kötélen, de legalább mézes madzagon. Elment hát a’ mi Józsink erőtető, zaklató czimboráival disznót lopni, ’s a’ merény kezdeten sikerült

45