Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 5. szám - Söptei Imre: A "gründoló" Gothard, Gothard Sándor két vállalkozása

szavazatnál többet senki sem kapott a közgyűlésen. A társaság célját a me­zőgazdaság támogatásában, jövedelmezőségének fejlesztésében jelölték meg. Ezek elérése érdekében a korábbi felhívásban megjelölteket nevezték meg, tehát a szokásos banki üzleteket, benne az ágazat számára fontos, jelzálogra adott kölcsönökkel, hitelszövetkezetek alapításának előmozdítását, heti befizetéseken alapuló önsegélyező egyesületek létesítését. A jelzálogokra alapozva lehetővé tették ingatlanok szerzését, továbbadását. Fontos momentum, hogy a közgyűlések helyének és idejének, törvény által kötelezően előírt, hírlapi köz­zétételét három helyen, Budapes­ten, Szombathelyen és Nagykani­zsán határozták el. Ez lehet a részvényesek lakóhelyeinek függ­vénye, ugyanakkor, különösen a ka­nizsai megjelentetés, annak az igénynek kivetítése, hogy nem csak Vas vármegyére akarták kiterjesz­teni az üzletmenetet. Az igazgatóság első 11 kineve­zett tagja lett: Radó Kálmán (Rép­celak), Háczky Sándor, Gothard Sándor, Ernuszt József (Szom­bathely), Hatvani Deutsch Béla (Sárvár), Ratkovits Vendel kano­nok, Szily Dezső, Fischer Zsig- mond, Széli Ödön, Pohl Sándor, Geist Lajos nagykereskedő (Szombathely). Az előkészítő munkákról kevés információ maradt fenn, inkább Horvátit István és Ernuszt József szerepelt a sajtóban,19 ennek ellenére az igazgatóság tagjai mégis Gothard Sándort válasz­tották elnökükké. Röszler Károly a Vasmegyei Gazdasági Egyesület titkára (Szombathely), Mayer Ákos püspöki uradalmi tiszttartó (Sorok). Trümmer Lajos ácsmester (Szombathely), Iványi Samu árvaszéki számvevő (Szom- badtely), Szegő Benő kereskedő (Szombathely) felügyelő-bizottsági tagságra kapott megbízást. Gothard Sándor, az 1890-es évek végén A BANK MŰKÖDÉSE GOTHARD VEZETÉSE ALATT (1897-1919) A pénzintézet eleinte a vidéki bankok aránylag kicsiny forgalmú, de biztos életét élte. Az alapszabályban meghatározott üzletágakból lassanként, lépésről lépésre fejlődve az ötödik évre elérték a 70 milliós összforgalmat. Szépen csör­gött a jövedelem, amelyből a kötelezően előírt 5%-os hozamot esetenként meg tudták fejelni 0,5-1 %-kal. Azonban ez sem mondható kevésnek, mert az átlagos betéti kamatok akkoriban 4%-ot tettek ki, míg a kölcsönökért 5-6%-ot 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom