Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - Vajda János: Az üstökös
VAJDA JÁNOS Az üstökös1 Az égen fényes üstökös; uszálya Az ég felétől le a földre ér. Mondják, ez ama "nagy", melynek pályája Egyenes; vissza hát sohase tér. Csillagvilágok fénylő táborán át A végtelenséggel versenyt rohan. Forogni körbe nem tud, nem akar, hát Örökké társtalan, boldogtalan! Imádja más a változékony holdat, A kacéran keringő csillagot; Fenséges Niobéja az égboltnak, Lobogó gyász, én neked hódolok. Szomorú csillag, életátkom képe, Sugár ecset, mely festi végzetem, Akárhová mégysz a mérhetlen égbe, Te mindenütt egyetlen, idegen!... „Kimentünk, az égen egy óriási üstökös, az első és utolsó, amit az életemben eddig láttam. A nagy négyszögletes udvar úgy ki volt világítva, mintha milliárd gyertya égne ezüstös fénnyel, férjem kinyitotta az ablakainkat tárva és az ajtókat, ide-oda rohant, folyton be- és ki az udvarba, éppen az udvar közepén volt az üstökös, a szobáink, az egész lakás vakító ezüstös fényben úszott, nekem felejthetetlen és mintha tegnap láttam volna. A csillag oly nagy volt, az uszálya majdnem a földig ért, úgy látszott. Férjem felfutott az emeletre a háziúrhoz, és bekopogott, bekiáltott, jöjjön ki, üstökös van az égen, kiszólt, már alszok, egye meg a fene az üstököst, dögülj meg te spies- bürger a pénzeden, felelt neki az uram és szaladt le az udvarba, fent voltunk reggelig, amíg világosodni kezdett, és az üstökös mindig homályosabb lett, mikor már teljes világos volt, reggel hét óra után, az ég ott, ahol az üstökös volt, olyan fényes volt, mint éjjel az üstökös, és látszott nagyon tisztán, hogy ott a fényesség mögött van valami, ami azt a részét az égnek úgy megfényesíti, de az üstökös nem látszott többé sajnos... ”2 1. a vers ihletője az 1882. II. üstökös, mely az év szeptemberétől több hónapon át volt látható, 2. Vajda lános feleségének, Bartos Rózának naplóbejegyzése 30
