Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Alexa Károly: Leltár? Rovancsolás? Felszámolás

Amíg a válaszon tűnődünk, emlékezhetünk.

jMí volt a válasz Mohács után? Mi más, mint az erkölcsi megújulás, a nemzet legjobb erőinek összpontosítása a szétszóratás rémével szemben. Ujrakötni a nemzet szövetségét „a magyarok Istenével”. Képesnek lenni a döntésre minden pillanatban: hősnek kell maradni vagy túlélni a démoni időket. Trianon titánról miféle nemzeti ábrándok hagyományozódtak mára? A „kisebbségben - igazságban”, a magyar minőség gondolata, a példanemzet sorsképletének kimunkálása egyfelől, a magyarság kultikus és históriai önazonosságának újrateremtése másfelől.

S ma - újra feltéve a kérdést?

A válasz mi más is lehet, mint a térségeinkben századok óta megszokott: nem, de mégis. Maga kérdés nemcsak az ország „elnemzetietlenülő” közállapotából fejlő dilemma, hanem a kérdező és önmagától választ váró médiumé is. A médium a közvetítő, a kérdező értelmiség, amelynek beszédtere önmagába záródott: a hatalom nem kíváncsi a véleményére, de el is zárja a kommunikációs csatornáit arra, akiknek érdekében szólnia kell, akiket már szintén nem érdekelnek a holnapi napnál távlatosabb programok, különösen nem azok, amelyek nem konkrétan és csupán róla szólnak, az elmagányosodott, el- betegített, elbutított „magyarról”, aki négy évente egyszer állampolgárnak hiheti magát. A nemzetstratégia állami feladat - és emlékezhetünk rá, hogy milyen bel- és külpolitikai visszhangja volt a két jobboldali kormányzat ezirányú szerény kezdeményeinek. Az értelmiségi-politikai nemzetstratégia és a közember túlélési stratégiája természetes módon kellene, hogy összekapcsolódjék, természetesen, de tudatosan. Az előbbinek tudatában kell lennie annak, hogy amíg történelmi érveket keres, a másik nemzeti szférának ama a legfontosabb, hogy amíg ő állam és nemzet, kultúrnemzet és politikai nemzet viszonyán, a nemzeti azonosságtudat stb. összetevőin mereng, a másiknak a túlélési taktikák szűkülő repertoárjával kell szembesülnie, netán sorsa kényszerű kriminalizációjával. Egy nemzet életében, amíg nemzetről beszélhetünk, ilyen messzire nem távolodhat el egymástól a nemzeti elkötelezettségű értelmiség és az államalkotó „polgárság”, mint ma és nálunk.

Nem tudni, hogy ez a gazdasági, mentális és morális morális hanyatlás, amely hazánk létmódját jellemzi, túljutott-e már azon a kritikus ponton, ami után nincs visszafordulás. Félő, hogy igen. Bár a történelemben mindig felléphetnek valószerűtlen ellenmozgások, a Gondviselésre fogható fordulatok, megvilágosító események. Mi másban reménykedhetünk?

Egyházashetye - Pestújhely, 2009. március 15-én

60