Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Alexa Károly: Leltár? Rovancsolás? Felszámolás

vásárolhatsz (szinte bármit), négy évente választhatsz (új...) országgyűlést és képviselőtestületet, önkormányzat keretek között élhetsz, ott van közvetlen beleszólási jogod és (nagy ritkán) lehetőséged. S ami a legfőbb, az az - óh, szép álma a Felvilágosodásnak! hogy „érvényes szerződésed” van az állammal: adód és szolidaritásod ellenében véd, tanít, gyógyít, informál, s ha igényied, képviseli személyes jogaidat és érdekeidet.

Azaz és tehát: a mai magyar közélet „nemzeti” aspektusát értelmezve a legfontosabb felismerés csakis az lehet, hogy a nyílt erőszakot is vállaló szocialista-bolsevista ideológiai globalizáció milyen készségesen adta át helyét az ezredfordulón az „ideológiában”, ám kíméletlen gazdasági és ízléskényszerrel diktáló gazdasági globalizációnak - újra csak valamiféle „internacionalizmus” jegyében. Ne legyünk meglepve, ha a mai Európa-szuverenitás értelmiségi szószólói és - mondjuk - a két háború közötti Sztálin- és Trockij-hívő európai baloldaliak között oly sok rokonvonást vélünk észlelni. Ami tehát előbb majdnem egy évszázadig eszme és eszmény volt, ma kikezdhetetlenül „ideológiát- lan” - tehát mindenféle gálád eszmetörmeléket felhasználni kész - realitás.

Ami Magyarországot - mondhatni szégyenére - megkülönbözteti a hasonló fenyegetettségben élő „rendszerváltoztató” kisnemzeti társaitól éppen az, hogy a beolvasztástól való félelem vagy csak maga a politikai szabadság mámora náluk a nemzeti emancipáció eszméjét, a különnemzeti tradíciókat erősítette fel hallatlan, akár a nemzetvédő háborút is vállaló erővel. Feledték a kényszerű és köreikben legfeljebb szólamszintű internacionalizmust, a fajtabélit - pl. a pánszlávizmust - legfeljebb „használták”, amíg érdekükben állt, egészséges és bátor nemzeti „elzárkózást” és önérvényesítést tartottak- tartanak az érdekükben állónak, és nem tartózkodnak az áldozatvállalástól sem. Ám ami ott — a mi közvetlen köreinkben és a több ezer kilométeres „akciórádiusz” térségében - önálló államokat hozott létre, Szlovéniától a Kaukázusig, a Baltikumtól Koszovóig, Lengyelországtól Kazahsztánig - most más földrészekre nem is nézve -, ami tehát ott, mindenütt, nemzeti reneszánszként lesz fejezete a nemzeti történelemnek, az nálunk a kényszeres és a honi politikai vezetés által levezényelt önfeladásé. Nincs még egy példa Magyarországon kívül, ahol ilyen készséggel szolgálta volna ki a hódítókat az új „komprádor” elit. Hozzájuk képest a Kádár-vezérelte politikai bizottság szinte a Bethlen Gábor-i államtanács rafinált bölcsességének és honsz- ereimének fényében látszik tündökölni, hogy egy némileg perverz historizáló képet villantsunk fel.

És itt érdemes utalni arra, hogy az újabb európai nemzetvíziók miként fogalmazzák újra az állam feladatvállaló kötelezettségeit. Mindenki tudja, hogy az európai „egységes piac” lózungja nem más, mint a francia, német, angol, részben spanyol és olasz „nagynemzeti” önzés fedőszövege, az európai „nagynemzeti” protekcionizmus egyezetett álláspontja, és teljesen érdektelen innen, a Kárpát-medence beborult mélységéből nézve, hogy merő nemzeti önzésből, az USA-ellenesség indítékából, vagy Távol-Kelettől való szorongás jegyében az. Az „EU-identitás” erőszakossága mindenütt egészséges nemzeti ellenállást vált ki, és éppen az állam válik mindenütt ennek az ellenállásnak a kifejezőjévé. Az állam képviseli a nemzeti érdekeket, és ami ezzel együtt jár,

56