Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme

Pethő Bertalan ennek az újabb, bonyolultabb struktúrának a felvázolására tett kísérletet. Társadalommodelljét ő maga így definiálja: „A bináris társadalom- modell az életvilággal kapcsolódó Átélés és a társadalom rendszerével kapcsolódó, hatalmilag betöltött Lét beszámításával egészül ki négyfokozatúvá ,”41 Habermas - az életvilág és a rendszer fogalmaival operáló - bináris modelljének a kitágítása egyfelől meggyőző érvekre támaszkodik, másfelől újabb - a szerző által is jelzett - problémák megfogalmazását teszi lehetővé és szükségessé.42 Habermas elmélete alapvetően három előfeltevésre épült, s a 20. század végi történelmi tapasztalatok egyiket sem igazolták. A német filozófus - a felvilágosodás ethoszának örököseként - hitt abban, hogy a társadalmi folyamatokat racionális törvényszerűségek, de legalább is racionalizálható hajlamok és szükségletek irányítják, ezzel szemben „egyfelől az Átélés és az életvilág, másfelől a társadalom rendszere és a Létet betöltő hatalom közötti közvetítés viszont nem eredendően és nem teljességében racionális természetű”. (Határjárás, I. 372.) Habermas másik előfeltevése az volt, hogy a saját társadalmának modellezésével a politikai közösségek egyetemes érvényű szerkezeti és működési elveit ragadhatja meg , márpedig más típusú társadalmakra teóriájának egyébként működő elemei sem alkalmazhatók, „...okcidentális marad, a Kelettel való szembenézés és párbeszéd nélkül; szilárdnak gondolt bináris társadalomelméleténél marad az ezt esetleg konstituáló, de (ha figyelembe vesszük őket) mindenképpen egyszersmind zavaró erőkre való rákérdezés nélkül.”45 Nem veszi figyelembe, hogy „A nyugati és a keleti racionalizmus a társadalmi spektrum két sajátos metszete.”44

A kétfokozatú modell legproblematikusabb szemléleti elemét (harmadik előfeltevésként) az életvilágnak tulajdonított önkorrekciós képesség, azaz a rendszerre is kiható emberi autonómia-igény fenntarthatóságának ideája jelentette. Habermasnak nem volt kétsége afelől, hogy „a független fogyasztók vásárlási döntésének autonómiája és a szuverén állampolgárok választási döntésének autonómiája kellő ellenőrzés alatt tartják, és a mindenkor szükséges innovációra kényszerítik a rendszert.45

Jóllehet tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a rendszernek az életvilágtól elidegenedő, önjáró mechanizmusai „dezintegrálólag hatnak vissza az életvilágra”,44' s ezáltal ez utóbbi alapfunkciói - „a kulturális reprodukció, a szociális integráció és a szocializáció, másfelől a kultúra, a társadalom és a személyiség kölcsönös, differenciált kapcsolatai, magának az életvilágnak a fenntartása” is - veszélybe kerülnek, mégis makacsul ragaszkodott „az életvilág idealitását” állító hipotéziséhez. Morális pátosza itt már a hiányzó bizonyítékokat helyettesíti, „idegesen energikus állásfoglalása (...) inkább az önkényesség leple.”47

Pethő Bertalan Habermas-kritikájának a lényegéhez érkeztünk. Éppen azért kellett a társadalom autonóm szubjektumainak a pozícióját, mozgásterét a kétpólusú struktúrán kívül - a habermasi kísérlethez képest tehát pontosabban — megjelölni, mert a modernségben deformálódott polgári társadalom azon belül immár nem hajgyott helyet azoknak. Ezért kellett rendszerelméleti igénnyel kidolgozni az Átélés fogalmát, azt az ontológiai dimenziót, amelybe az autonómiának az életvilágból száműzött eszméje átmenthető.

23