Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme
turálásának, hanem érvényes, valóságos, identitásteremtő létnek érezni és tudni - a Kaffka-hősök fő gondja ez Pórtelky Magdától, Laszlovszky Márián, Rosztoky Éván át Király Erzsiig. Az ember hazája, otthona a szimbolikus rend, jeleket, érintkezési módokat, szokásokat, tradíciókat identitáskifejező - fenntartó és - erősítő formulákat kell magunkévá tennünk, hogy életünket valóságosnak érezhessük - vallja a Színek és évek hősnője. Az érvényes identitás hiánya Kaffka Margit szövegeiben a széthullás, megsemmisülés felé vezet.”'“ „Az identitásszerzés egyik első próbaköve, föltételi tényezője az, hogy a szimbolikus rend mennyire konkrét, ’testies’, milyen mértékig beágyazott az élet szélesebb rendjébe, mennyire hír tradícióval, mennyire foglalja magába a társadalmi interakciókat, jeleket, interperszonális bgesztusokat.”'1' „A belső világba be lehet zárkózni, a tiszta gondolatot, érzetet, ézelmet, kedélyt, hangulatvilágot le lehet választani a ’százokú’ életről, az ember próbálkozhat azzal, hogy a művészetek világában, mint az egyetlen otthonban, az eredendő értelmiségi hajlékban, az igazi emberi hazában rendezkedjen be, de a világszerűség teljes kizárásával végrehajtott identitáskeresések - a Kafka-elbeszélések tanúsága szerint - csak felemás eredményt hoznak.”’" „A vidéki dzsentri rend szabályozó gesztusrendszere - legalábbis a fiatal Pórtelky Magda tanúságtétele szerint - nem semmisíti meg az egyént, nem fojtja meg a vitalitást, nem hoz létre korlátolt, elevenségüket vesztett, morali- záló-megmerevedett életformákat. S az ellenőrző közösség, a megítélés, szóbeszéd, pletyka sem elsősorban szankcionáló készenlétével, kérlelhetetlen- ségével, őrző-védő rigiditásával tűnik ki.”21 A Polgárosodás és irodalom című konferencia talán legkézzelfoghatóbb eredménye éppen a dzsentri fogalmának, a történet- és irodalomtörténetírásban megrögzült értelmezésének felülbírálásában mutatható fel. Az ide vágó kutatások, elemzések konklúziója úgy foglalható össze, hogy a dzsentri karaktere, életformája, kultúrája nem a feudális birokos nemesi életforma fattyúhajtása, nem a talaját veszített, pusztulásra ítélt egykori uralkodó osztály sírva vigadó, haláltáncát járó vagy éppen a téboly, a depresszió fenyegetése elől a deviáns különcködésbe menekülő nemzedékének sajátja (ilyen szociológiai képződmény is létezett!), hanem a sajátosan magyar társadalomfejlődésnek az a típusa, életvilági kerete és értékrendszere, amelyben a felülről és az alulról történő polgárosulás integrációja: a deklasszálódó és a feltörekvő rétegek gazdasági és szociális ’érdekegyesítése’, illetőleg kulturális szintjeinek kiegyenlítődése zajlik. Ennek a nagy átrendeződésnek éppúgy vannak tragikus pillanatai és figurái, mint ahogyan vannak idillbe illő mozzanatai és legendás sikertörténetei is, végső értékét következésképpen nem végletes tüneteinek látványossága, hanem egy hosszabb történelmi folyamatban beöltött szerepe minősíti. A magyar polgárosodás megkésettségének, erőtlenségének okait kutató elemzések, s az azokra épülő társadalomtörténeti klisék többnyire a feudális viszonyok visszahúzó hatását, a rendies gondolkodás- és viselkedésmód mély beidegzettségét, a gyors kockázatvállalás helyett inkább a kíméletesen lassú összeomlás veszélyét választó ’patópálos’ ,’úrias’, dzsentris magatartást teszik felelőssé az ország elmaradottságáért. Noha nem vitatható, hogy az ilyen 12
