Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme
(...) Tisztában van és él jokötelességeivel és lehetőségeivel. Ebben az összefüggésben a polgár, citoyen.”s Egyetlen, de nagyon lényeges funkciónak a megnevezése marad ki ezekből definíciókból; nevezetesen az, hogy a ’polgárnak’, a ’polgárságnak’ - történelmi lét-karaktere felől tekintve - elsősorban ontológiai státusa van. Nemcsak állampolgárként tartozik a nemzeti közösséghez, hanem autonóm személyiségként is felelősséget visel — a civilizáció jövőjéért. Nem azért, mert ’időközben’ globálissá tágult a világa, hanem mert - miután nem tudta kisajátítani a nemzetet, ő maga volt az, aki szétfeszítette annak kereteit, s aki kikényszerítette, hogy érdekeit az állam fölé emelkedő, s ha kell, az állammal szembe is forduló hatalmi képződmények képviseljék. A gazdaság- és a társadalomfejlődés újkori történetének az a mozzanata, amelyben a tőkéjével szabadon rendelkező polgár már a hatalmi viszonyokat is befolyásolja, hogy majd néhány évszázadon belül maradéktalanul ellenőrzése alá vonja azokat, nem pusztán egy osztály felemelkedésének, emancipálódásának megváltoztathatatlan tényét jelenti, hanem a nyugati típusú civilizációnak azt a korszakváltó fordulatát is, amely szabadjára engedi a modernitás féktelen dinamikáját. Azokat az eladdig lappangó, s a kultúra által szabályozott energiákat, amelyek radikálisan megváltoztatják az embernek a természethez, a transzcendenshez, a társadalmi rendhez, s önnön szubjektumának spirituális tartományaihoz való viszonyát, s amelyek ily módon nemcsak a szabadság birodalma felé törnek utat, hanem a Létezés Gondját, az egész társadalom boldogulásáért, majd az emberiség egészének létbiztonságáért viselendő Felelősséget az új típusú személyiségre: az autonóm és szuverén emberre, azaz a polgárra terhelik. Innen, efelől az ’ontológiai státus’ felől nézve egy-egy konkrét nemzeti társadalmon belüli polgárosulási folyamat sikeres vagy sikertelen voltát nem az méri, hogy valamely elnyomott osztálynak, rétegnek mennyire sikerül megszabadulnia béklyóitól, mennyiben tud integrálódni a sajátjánál gazdagabb anyagi kultúrával és több politikai joggal rendelkező csoportokhoz, hanem az, hogy kulturális tradícióinak ápolása és úttörő szellemi teljesítményei révén mennyire akar és képes részt vállalni az emberi civilizáció iránti egyetemes felelősségből. Ahol az innovációra való hajlam, a szabadságvágy pátosza kéz a kézben jár ezzel a felelősségtudattal, ott beszélhetünk igazi polgár-tulajdonságokról, sikeres polgárosulásról. Ahol a két feltétel közül csak az egyik van adva, ’félpolgárral’ van dolgunk. Tehát ha a tőketulajdonos, s a polgári mester6