Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Gál József: "Én vagyok az utolsó fazekas"

Imrével. Kiss Sándor zsennyei szobrászművésszel kerestük föl, s arra kértem Imrét, faragjon nekem egy korpuszt vagy gyertyatartót. Megdöbbentett, mert munkájában ugyanaz az egyszerűség, ugyanazon formajegyek láthatók, mint egy afrikai vagy bárhol élő népi fafaragó munkájában felfedezhetők.

A JELKÉPEK- Egyes témáid megjelenítésére gyakran használsz jelképeket, visszatérőket is. Néha kiegészítő, értelmező funkciót töltenek be. A jelképeid zöme - akárcsak a népdaloké — a természet világából való. Legjellemzőbben életfa-ábrázolásaidon összegeződnek ezek. iMilyen jelképeket, milyen jelentéstartalommal használsz leggyakrabban. Az Ádám-Éva párost sokszor megmintáztad.

Ok az örök emberpár, akik életutunk különböző állomásait mutatják meg.

Visszatérő motívumod a Nap, Hold és a csillagok.- Ezek sokféle jelentést hordoznak: jelenthetik az éjszakából kibomló nappalt, jelenthetik az átmenet, az időt és időtlenséget. Jelképe lehet az örök megújulásnak is, az életnek, halálnak, fénynek, sötétségnek.- Gyakori a madár.- A madár a növényekkel, a folyóval, a sokszor alkalmazott örökzöld fenyvessel maga a természet. A madár röpte az emberi életutat is jelentheti. Ha körbenézel, láthatod, hogy mindig az ellentétpárok érdekelnek: az élet és halál, az éjjel és nappal, a hajnal és este, a férfi és nő.

AZ AVATÁS- Nem győzted hangsúlyozni, hogy az általad használatos technikák már régóta használatosak, munkásságod mégis újdonságot hozott a magyar kerámiaművészetbe. László Gyula a magyar kerámia megújítójának nevezett. A megújítást, egyáltalán minden újítást persze el kell fogadtatni a felhasználókkal, a szemlélőkkel. Az elfogadtatást - szerencsédre - nagytekintélyű mestered, Borsos Miklós is siettette, s nem akárhol, hanem a legfontosabb helyen, szülővárosodban.- Amikor a főiskola befejezése után hazajöttem Egerszegre, néhányan csú- fondárosan művész úrnak kezdtek szólítani. Ez az ironikusan hangzó megszólítás később fokozatosan telítődött egyfajta tisztelettel, a Mester „avatása” után. Ennek a következő a története.

Borsos Miklós a Velencei Biennále fővendége volt 1968-ban. Dús László festőművész barátom jó kapcsolatban állt Borsosékkal. O kérte meg a Mestert, hogy Velencéből hazajövet mutassa meg alkotásait Zalaegerszegen is. Borsos vállalkozott rá, s eljött a művelődési házban rendezett megnyitóra is. Előtte meglátogatott engem, akkor készítettem a harkányfürdői plasztikát. Megnézte, körbejárta ezeket a nagy, korongok dombormű-darabokat. Ereztem,

40