Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Gál József: "Én vagyok az utolsó fazekas"

így égettem ki. Jól sikerült, részt vettem vele az V. Országos Iparművészeti kiállításon is, ahonnan az Iparművészeti Múzeumba került.

A PÁLYAKEZDÉS- A főiskola befejezése után hazajöttél, s alig telik egy egy évtized az egykori burzsoá-ivadék fokozatosan elhagyja munkahelyét. Maszek, mai szóhasználattal vállalkozó lettél. A ’60-as évtized a szocializmus alapjai lerakásának, a közösségi tulajdon mindenekfölöttiségének ideje. Te ebben a légkörben lettél vállalkozó művészember. Jobbára önmagadra hagyatkozva kellett egzisztenciát teremtened. Miben bíztál?- Hazakerülésem után egykori üzemünkben kezdtem dolgozni. Négy emberrel gyártáselőkészítőként végeztem a munkám. Az üzemi munkát - mit tagadjam - azért vállaltam, mert így tudtam egyszerűbben műhelyhez és anyaghoz is jutni. Csak ezen feltételek mellet volt lehetséges saját stílusom fokozatos kialakítása.

Az első években elvállaltam a Vas Antal által szervezett Hungexpo épületburkoló elemeinek elkészítését. Ez persze nem művészi, hanem ipari munka volt, de kezdetnek szükséges volt. Vele párhuzamosan egyedi dolgokkal is próbálkoztam. így az elsők között készült el a balatonfüredi iskola (1960), később a szombathelyi Egészségügyi Gyermekotthon (1965) plasztikája.

Az indulás esztendeiben gyakoriak voltak ütközéseim a megrendelőkkel, akik nem értették vagy nem akarták érteni az én stílusomat. E nem értés egyik emlékezetes eseménye egy győri iskolához kapcsolódik. Az akkori idők gyakorlata szerint a művészi tervet egy biztosság fogadta el, melynek tagja volt a Képzőművészeti Lektorátus képviselője, a megrendelő cég igazgatója, párttitkára, a beruházó és még mások is. Én a szokásoknak megfelelően bemutattam, ismertettem elképzeléseimet. A bemutató után egyre hangosabban kritizálták tervemet, mert groteszknek érezték ezeket a forgástestekből formálódó domborművet. Ezeknek az embereknek - jóindulatukat nem vitatom - idegen volt az én stílusom. Ok, még a ’60-as évek közepén is a korábbról megismert szoc- reált tartották kívánatosnak. Értetlenségük láttán - ma úgy mondom: begurultam - leszedtem a kartont, összecsomagoltam, s azt mondtam: kérem, amit önök kérnek, nem tudom megcsinálni.

Ez az eset nekem öt vagy hat év késést jelentett pályafutásom igazi elindulásában. Ennyi ideig nem kaptam jelentős megbízást. Csak 1968-an kért föl a Baranya Megyei Tanács a harkányfürdői fal elkészítésére. A 30 négyzet- méternyi falfelületen Fonyó László-Pákolitz István Ordögszántotta hegy meséjét dolgoztam föl a kerámia nyelvén. A baranyaiak már elfogadták a győri iskolában még elutasított groteszknek, deformáltalak talált figuráimat, zömök, mokány kis lovaimat, megvariált arányaimat.

Harkányfürdőre fölfigyelt a szakma és az érdeklődő közönség is. Ezt segítette a Magyar Televízió emlékezetes képzőművészeti műsora a TV Galériája is. A bemutató sorozatban én voltam a tizedik. Előttem például Szász Endre, Berki Viola alkotásait láthatták a nézők. Kiállításom szerencsémre egybe

35