Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Kós Károly-Zalán Tibor: Az ország, az építő
25 ISTVÁN: Gizella!... Holnap nagypéntek, a halál napja. És vasárnap húsvét ünnepe. Azt akarom, hogy az egyezség addigra meglegyen a császárral. És hadd épüljön tovább az a vár, ott Wiennánál, nem félek tőle... SZOLGA: Uram, király... Nagyuram... ISTVÁN: Mi történt? LEGÉNY: Imre herceg... A vadkan meghasította... Vége... ISTVÁN: Istenem... Te! Te Isten...! (Elhanyatlik.) GIZELLA: A fiam... CSANÁD: A király! Vigyük a házba. (Ki valamennyien, Vazul kivételével. 0 is indulna, de katonák lépnek be, Hermáimat és Gizellával. Elállják az útját.) VAZUL: Mi ez? HERMÁN: Itt kell maradnod. VAZUL: Utamat állód? HERMÁN: Ez a parancs. GIZELLA: Király rabja vagy, herceg. VAZUL: Értem, bajor Gizella. A foglyotok vagyok. 5. keretjáték MECÉNÁS: Nem tetszik nekem ez a dolog. Ezzel a Vazullal... Elejétől nem tetszett. Hát mindenkinek el kell pusztulnia ahhoz, hogy a történelem menjen a maga útján? FESTŐ: Én csak azt írhatom, ami megtörtént. MECÉNÁS: Értem. Én meg baszhatom a falamat, mert maga azt festi, amit a történelem ráfröcsögtet. Láthatnám az utolsó képet? FESTŐ: Természetesen. (Megjelenik az utolsó kép, a haldokló Istvánnal a középpontban.) MECÉNÁS: Úristen! Ez meg micsoda? Ki ez a vénember, aki itt a tablón kínlódik? FESTŐ. István, a király. MECÉNÁS: Hát így kell kinéznie egy királynak? FESTŐ: Ezt rendelte... MECÉNÁS: Én ezt nem tehetem ki az inárcsi nappalimba, ember, szívszélhűdést kapnak tőle a vendégeim... Én meg, ha kefélem a Lurdybabát a meggyfa-ebédlőasztalon, s netán felnézek erre a haldokló vénemberre, hát esküszöm, úgy lekonyulok, hogy az életben nem állok fel többé... FESTŐ: Sajnálom. MECÉNÁS. Én is sajnálom... és még azt mondják, hogy maga jó festő! Hogy lehet egy festő jó, ha csak azt tudja lefesteni, ami megtörtént...
