Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Alexa Károly: A betyár
nek botsátani, / Szép sarkantyús csizmám szélnek összeverni, / fekete két szemem hollónak kivájni”... Egy másik híres-hírhedt zsiványról így kezdó'dik a régi vértanúhimnuszokat idézően a vers: „Sallai Pistának gyóts inge-gatyája / Vérben virágozik a testi ruhája...” Mindegyiküket jellemzi az elkerülhetetlennel szembeni nyugodt fatalizmus. A „Sándor bandájának” utolsó tagját 74 éves korában (!) akasztják föl Eszéken többrendbeli „megdarabolás” és egyebek büntetéseként. Öt még Ráday Gedeon, az alföldi haramiavilág felszámolója küldte húsz évre Illavára. Amikor legvégső elfogatásakor még sikerül gyomron szúrnia egy rendőrt, a másik így mordul rá: „Kár volt kendet föl nem akasztani már annak idején...” Erre ő: „Bizony az köllött volna már régön”. (A „megdarabolás” egyébként merőben a praktikum és nem a perverzió jegyében történt. A megfojtott embernek azért volt ajánlatos felvágni a hasát, mert a levegő kimenvén belőle, később veti föl a víz.) Valamiféle balkánias kegyetlenségre - mintha a XVI-XVTI. századi „hajdúk” egyenes ági leszármazottai volnának — egyikük-másikuk hajlamos volt, ha olyan erős sérelem érte. Az 1860- as évek elején az egyik uradalom steyer fővadásza - erős üldözője a betyárkodó népeknek - ellőtte az egyik haramia pipáját. Ö ezért az „embertelenségért” cimboráival együtt tőrbe csalja, megölik, megnyúzzák és saját tőrével laskára metélik, a bőrét meg kitűzik egy nyárfára, amely aztán „úgy lengett mint egy elrongyolódott véres lobogó”. De följegyeztek olyan „komiszságot” is, hogy mivel semmit nem találtak szegénynél, a zsidó lovát leölik, kibelezik, a zsidót belevarrják, hogy csak a feje maradjon ki a ló farkánál, pontosabban, közvetlenül a farka alatt. Ráday Gedeon - akiről Jókai a Lélekidomár című regényének főhősét mintázza - bámulatosan eredményes működéséről - bizonyítatlan - rémlegendák sora szól, mert hallgat mindenki, a halottak is, a túlélők is. Ez utóbbiak egyike, Sándor néhai „katonája” is csak ennyit mondott a kései faggatózásra: „Valamikor ha satuba töttek volna, se bírtak volna belülem könnyet kisajtolni, most mög a költöző fecskéket is mögsiratom..." Mintegy ezer embert fogatott le, s húsz évre visszamenőleg el is számoltatta őket. Ö csalogatja be csellel — és végleg - Rózsa Sándort is. A Barbárok Móricztól vagy a Hernádi-Jancsó-féle Szegénylegények - a pátosztalan és mégis legendaerejű realitás eme mesterművei őrzik emlékét haramiának és ítélkezőnek, annak az időnek, amely végérvényesen a múltba tűnik ekkor. A vasúthálózatot kiépítő civilizáció terjedésével a betyárvilág is megszűnik (noha azért akad egy-két kísérletük a postavonatok kifosztására), jellemző, hogy a Bakony szülötte Cholnoky Viktor Rituperjét a vonattal gázoltatja el. Ki volt az utolsó betyár? - soha nem fogjuk megtudni. Talán az a mord alak Krúdynál, aki a kommün idején ott álldogál a bakonyi út mentén? Vénen, de rettegtető szemmel és külsővel, marka mintha fegyvert szorongatna, s így szól a reszkető utazóhoz: „Elvtárs, kérnék szépen egy szál gyújtót...” 10
